Az OLED kijelző és tulajdonságai
Az OLED technológia lassan piacéretté válik. Mobiltelefonokban, digitális kamerákban már találkozhatunk kisméretű kijelzőkkel, de néhány éven belül már nagyképernyős TV-kben is működhetnek ezek a nagyszerű kis szerves fénykibocsátó diódák.
Az akár képek megjelenítésre is alkalmas kijelzőhöz szükség van az OLED-ek alkotta pixelmátrix meghajtására, vezérlésére. A két ismert vezérlési mód a passzív illetve aktív.
Az egyszerűbb passzív vezérlés esetén az egyes OLED képelemek egymást keresztező anód illetve katód sínekhez kapcsolódnak. Az egyes, elektromosan kapacitásként viselkedő pixeleket, a hozzá tartozó sor és oszlop árammal történő meghajtásával kell megcímezni. Egyszerűsége ellenére ez a felépítés csak olcsó, kis információtartalmú, például alfanumerikus kijelzőkben használatos.
Videó képmegjelenítők esetén az aktív mátrix vezérlés az alkalmasabb megoldás, melynél minden egyes pixelhez tartozik egy kapcsolótranzisztor és tárolókapacitás. A megoldást az LCD kijelzőknél már elterjedten alkalmazott alacsonyhőmérsékletű poliszilícium (Low Temperature PolySi) technológiájú vékonyréteg tranzisztorok (TFT) kínálják, melyek nagyáramú és gyors kapcsolást tesznek lehetővé. Az aktívmátrix OLED kijelzőn mindenegyes pixel függetlenül címezhető a hozzá tartozó TFT-vel és kapacitással. Elvileg minden kiválasztott pixel bekapcsolva tartható a teljes képfrissítési időtartama alatt.
Az OLED kijelzők számos előnyős tulajdonsággal kecsegtetnek. Mivel az egyes OLED-ek meghajtásához csupán alacsony feszültségre (2 – 10 V DC) van szükség, ezért – és a hatásfokot javító TFT aktív mátrix vezérlés miatt – a kijelző teljesítményigénye csekély. A kijelző igen vékony és kis tömegű kivitelben állítható elő, gyakorlatilag a hordozó üveg- vagy átlátszó műanyaghordozó (ez akár rugalmasan hajlítható is lehet) vastagsága és tömege a meghatározó. A fentiek mind komoly előnyt jelentenek, ha az OLED kijelzőt akkumulátorról táplált hordozható berendezésbe építik.
Az OLED kijelző csúcs fényereje kísérleti berendezésekkel már elérte a kb. 500 cd/m2 felületi fényességet, amivel akár napfényes környezetben is jól látható képet lehet előállítani. A színek pontos beállítása megfelelő adalékoknak a fénykibocsátó réteghez történő hozzáadásával egyszerűen megoldható. A saját fényt produkáló kijelző igen széles szögből (160 fok) is jól látható. Az egységnyi felületre eső képelemek száma, vagyis a felbontás már most eléri vagy meghaladja az LCD kijelzőkét, ráadásul az utóbbival ellentétben a OLED pixelek szinte késlekedés nélkül reagálnak a vezérlésre, ezért a gyorsan változó képtartalmú mozgóképek megjelenítése sem okoz semmilyen problémát.
Úgy tűnik a gyárthatóság és költségek tekintetében is állja majd a versenyt az OLED kijelző. Főleg a tintasugaras nyomtatással felhordott polimer rétegek eljárása tűnik ígéretesnek nagyobb képernyők gyártásához. Az LCD-hez képest mindenképpen olcsóbban gyártható az OLED kijelző, mert nincs szükség színszűrőkre, polarizátorokra, beállító anyagokra és főként háttérvilágításra.
Talán az egyetlen még megoldásra váró probléma az OLED kijelző élettartama. A fénykibocsátó anyag stabilitása bizonyos színek (főleg a kék) esetében még nem éri el a kívánt néhányszor tízezer órát.
Az egyszerűbb passzív vezérlés esetén az egyes OLED képelemek egymást keresztező anód illetve katód sínekhez kapcsolódnak. Az egyes, elektromosan kapacitásként viselkedő pixeleket, a hozzá tartozó sor és oszlop árammal történő meghajtásával kell megcímezni. Egyszerűsége ellenére ez a felépítés csak olcsó, kis információtartalmú, például alfanumerikus kijelzőkben használatos.
Videó képmegjelenítők esetén az aktív mátrix vezérlés az alkalmasabb megoldás, melynél minden egyes pixelhez tartozik egy kapcsolótranzisztor és tárolókapacitás. A megoldást az LCD kijelzőknél már elterjedten alkalmazott alacsonyhőmérsékletű poliszilícium (Low Temperature PolySi) technológiájú vékonyréteg tranzisztorok (TFT) kínálják, melyek nagyáramú és gyors kapcsolást tesznek lehetővé. Az aktívmátrix OLED kijelzőn mindenegyes pixel függetlenül címezhető a hozzá tartozó TFT-vel és kapacitással. Elvileg minden kiválasztott pixel bekapcsolva tartható a teljes képfrissítési időtartama alatt.
Az OLED kijelzők számos előnyős tulajdonsággal kecsegtetnek. Mivel az egyes OLED-ek meghajtásához csupán alacsony feszültségre (2 – 10 V DC) van szükség, ezért – és a hatásfokot javító TFT aktív mátrix vezérlés miatt – a kijelző teljesítményigénye csekély. A kijelző igen vékony és kis tömegű kivitelben állítható elő, gyakorlatilag a hordozó üveg- vagy átlátszó műanyaghordozó (ez akár rugalmasan hajlítható is lehet) vastagsága és tömege a meghatározó. A fentiek mind komoly előnyt jelentenek, ha az OLED kijelzőt akkumulátorról táplált hordozható berendezésbe építik.
Az OLED kijelző csúcs fényereje kísérleti berendezésekkel már elérte a kb. 500 cd/m2 felületi fényességet, amivel akár napfényes környezetben is jól látható képet lehet előállítani. A színek pontos beállítása megfelelő adalékoknak a fénykibocsátó réteghez történő hozzáadásával egyszerűen megoldható. A saját fényt produkáló kijelző igen széles szögből (160 fok) is jól látható. Az egységnyi felületre eső képelemek száma, vagyis a felbontás már most eléri vagy meghaladja az LCD kijelzőkét, ráadásul az utóbbival ellentétben a OLED pixelek szinte késlekedés nélkül reagálnak a vezérlésre, ezért a gyorsan változó képtartalmú mozgóképek megjelenítése sem okoz semmilyen problémát.
Úgy tűnik a gyárthatóság és költségek tekintetében is állja majd a versenyt az OLED kijelző. Főleg a tintasugaras nyomtatással felhordott polimer rétegek eljárása tűnik ígéretesnek nagyobb képernyők gyártásához. Az LCD-hez képest mindenképpen olcsóbban gyártható az OLED kijelző, mert nincs szükség színszűrőkre, polarizátorokra, beállító anyagokra és főként háttérvilágításra.
Talán az egyetlen még megoldásra váró probléma az OLED kijelző élettartama. A fénykibocsátó anyag stabilitása bizonyos színek (főleg a kék) esetében még nem éri el a kívánt néhányszor tízezer órát.
Oldal: 1 2