1. Oldal
Több mint négy éve számolok be itt a Házi-mozi portálon a DVD-t felváltani hivatott Blu-ray Disc és HD DVD lemezformátumok küzdelméről. Most, hogy minden eldőlt már csak az a kérdés: vajon a jó formátum nyert-e, és jó-e, hogy mindez így alakult?
„Recipe ferrum” azaz „Vedd a vasat” mutatott lefelé fordított hüvelykujjal a cézár a gladiátornak, aki fölülkerekedett ellenfelén, így jelezve hogy halál a legyőzöttre! Sokan már a Warner meglepetésszerű, a Blu-ray kizárólagos támogatását deklaráló bejelentésekor így gondolkodtak a HD DVD-vel kapcsolatban, és a formátumok körüli bizonytalanságot pokolba kívánók a háború végét és a HD DVD eltűnését kívánták.
Ráadásul már nemcsak a korai felhasználói kör vérmes Blu-ray rajongóinak kemény magja akarta így, de a filmipar utóbbi formátumot választó stúdióinak vezetői, és az ezek zsoldjában álló véleményformálók is. Utóbbiak természetesen nagy megelégedéssel fogadták a Warner döntését, melyet fontos lépésként értékeltek az eddigi patthelyzet felszámolásában, és azt hajtogatták, hogy a formátumháborúnak így vagy úgy véget kellet vetni, mert ez a filmipar érdeke, s szerintük egyébként, ami jó a filmiparnak, az jó a fogyasztóknak is.
Az tény, a filmstúdiók – s közülük is leginkább a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező Warner Bros. – páni félelemmel konstatálták, hogy az iparág évi 45 milliárd dolláros (kb. 7.800 milliárd Ft) bevételének felét adó DVD lemezeladás miként esett 2007-ben majd 4%-ot az előző évhez képest. Kétségbeesésükben pedig bármire képesek, csak hogy újra úgy csörögjön a pénz a lemezboltok kasszáinál, mint a DVD aranykorában, pedig úgy tűnik annak már vége.
Most, hogy a Toshiba bedobta a törülközőt, s nem gyárt többé HD DVD lejátszót kijelenthető, a Blu-ray Disc és HD DVD formátumháborúnak immár vége. Bár hírlik, az LG továbbra is kínálatában tartja majd mindkét formátum lejátszására alkalmas lejátszóját, de ez már inkább csak a technikai kuriózumok iránt érdeklődő és a lelkes, jelentős HD DVD lemezgyűjteménnyel rendelkezők készüléke lesz, mert az átlagvásárlók bizonyára nem fizetik ki annak meglehetősen borsos árát. Rövidesen már mind a hat nagy hollywoodi filmstúdió megjelenteti filmjeit a győztes Blu-ray formátumon, de HD DVD-n már nem sok új filmet fognak kiadni , és a kiskereskedők, lemezkölcsönzők is szabadulnak a raktáron lévő HD DVD lejátszóiktól és műsoros lemezeiktől.
Természetesen szó sincs arról, hogy a Blu-ray műszakilag gyengébb megoldás lenne, mint a HD DVD. Sőt teljesen érthető a Blu-ray formátumot megalkotó és magukévá tevő cégek értékelése, melyek őszintén hisznek saját formátumuk felsőbbrendűségében a HD DVD-vel szemben. Mint tudósító és elemző igyekeztem mindvégig semleges maradni a két formátum megítélésében az elmúlt két évben, de hozzá kell tennem, engem sosem győztek meg a Blu-ray sokat hangoztatott előnyei.
A Blu-ray támogatói már a kezdetektől kiemelték, hogy formátumuk egy lemezrétegre eső kapacitása (25 GB) mennyivel nagyobb, mint a HD DVD-jé (15 GB, majd később már 17 GB), és hogy ez a többletkapacitás több bónuszlehetőség, vagy nagyobb adatátviteli sebességű kódolás, esetleg új jövőbeli alkalmazások elhelyezését teszi lehetővé. Szerintem viszont ez „a több az jobb” nézet bár racionálisnak tűnik, napjaink technológiai változásainak irányával ellentétes megközelítés. Ma inkább pont az a jellemző, hogy a meglévő műszaki lehetőségek hatékonyabb kihasználásával, minél kevesebb plusz költség, energia és környezetterhelés mellett igyekeznek a mérnökök megoldást találni a problémákra.
Ma már talán nem is emlékszik rá senki, de még 2002 márciusában a DVD Forum éppen a Warner Bros. és néhány hollywoodi filmstúdió javaslatára fogadta el az elképzelést, hogy a nagy-felbontású tartalmat egy szabvány kétrétegű DVD-9 lemezre tömörítsék, ami már akkor is megvalósítható alternatíva volt, s talán a leggyorsabban, leggazdaságosabban megvalósítható megoldás lett volna. Aztán persze a DVD Forum támogatásával a Toshiba és az NEC is elkezdett dolgozni az „Advanced Optical Disc” kéklézeres lemezen, melyet ma HD DVD-ként ismerünk.
A Blu-ray formátum kapacitása viszont nem azért lett annyi, mert arra a megfelelő kép- és hangminőségű nagy-felbontású filmeket tartalmazó műsoros optikai lemezhez szükség lenne. Hanem azért, mert a formátum alapjául szolgáló „DVR Blue” elnevezésű újraírható lemezt a Sony és a Pinoneer a viszonylag gyenge hatásfokkal tömörített, s ezért egy elfogadható időtartamú műsorhoz több kapacitást igénylő MPEG-2 video rögzítéséhez fejlesztették ki. Hogy elérjék a szükséges nagyobb kapacitást a Blu-ray formátumot fejlesztő mérnököknek teljesen át kellett alakítaniuk a lemez szerkezetét, hogy az adathordozó felület közelebb kerülhessen annak felszínéhez. Ez jó megoldás lehet egy felvételi formátum számára, de teljesen megváltoztatja a sokszorosított lemezek előállítását, ami új gyártási eljárások bevezetését és világszerte az eddig használatos lemezsokszorosító kapacitások átépítését igényli. Ez pedig tetemes költséget, energiát emészt fel – amit végső soron majd a lemezvásárlók fizetnek ki – és nem elhanyagolható környezeti terhelést jelentenek majd a feleslegessé váló eddig használt lemezgyártó berendezések is. Nem mellékesen a HD DVD műsoros lemezek előállításához a meglévő DVD gyártósorok is alkalmassá tehetőek viszonylag csekély többletköltséggel.
A Blu-ray lemez nagyobb kapacitása tehát meglehetősen sokba kerül, ráadásul ez a műszaki megközelítés elég korszerűtlen, amikor már rendelkezésre állnak azok a digitális kép- és hangtömörítési formátumok és kódolók, melyek az idő múlásával egyre hatékonyabbá válnak, s így alkalmazásukkal egyre kevesebb adattárolási helyre és adatátviteli sebességre van szükség. Ha én azért aggódnék, hogy a formátumom a jövőbeli igényeknek is megfeleljen, akkor inkább jobb szoftverekről gondoskodnék, nem nagyobb lemezről, s ha egy nap mégis több kapacitásra lenne szükségem, beépítenék egy flash memóriát az internetre csatlakoztatható lejátszóba, amibe aztán bármely további tartalmat le lehet tölteni.
Megítélésem szerint a Blu-ray formátum mögött állók legalapvetőbb tévedése az, hogy azt gondolják az iparág támogatásának elnyerésében az idő nekik dolgozik. Az eddigiek őket látszanak igazolni, de valójában már rengeteg értékes idő veszett el. Egy életképes nagy-felbontású lemezformátum piaci megjelenésére viszonylag rövid időszak állt rendelkezésre mielőtt a szabványfelbontású DVD eladása el nem kezdett csökkenni, és mielőtt a jövőben a műsorterjesztés új formái (az internetes, a kábeles és IPTV-s videokölcsönzés) el nem kezdik emészteni bármely új lemezformátum piacát. Szerintem a kép- és hangminőség mellett a minél alacsonyabb költségekre és a gyorsaságra kellett volna helyezni a hangsúlyt az új lemezformátum megalkotásakor, és nem arra, hogy az alkalmas legyen ki tudja milyen további jövőbeli funkciókra. Mindez talán nem hangzik jól, de üzleti szempontból ez lett volna indokolt.
Ha a szórakoztatóipar két évvel ezelőtt a HD DVD-t választja – amikor az már készen volt, a Blu-ray (és a Sony PlaysStation 3) viszont még nem, és csak az AACS végső specifikációjának szándékos késleltetésével tudott a Blu-ray tábor időt nyerni -, akkor most a formátum a nagy-felbontású TV-kkel együtt döntögethetné az eladási rekordokat, és az értékesített lejátszók mennyisége már elérte volna a megfelelő szintet, hogy pótolja a szabvány DVD eladások visszaesése okozta bevételkiesést.
Ehelyett most az iparágnak van egy költségesebb formátuma, egy egyelőre elégtelen sokszorosítási kapacitása, és lényegesen kevesebb ideje, hogy a befektetések megtérülhessenek. Mindennek következtében, és mert a versenytárs nélkül maradt Blu-ray formátum mögött álló hardvergyártóknak és filmstúdióknak most egy darabig még a formátumháborús csaták során elszenvedett (effektív anyagi) veszteségeik pótlása lesz a legfontosabb, ezért szerintem az árak további csökkenésére egyhamar nem érdemes számítani. Vagyis vége az akciósan kínált, vagy az LCD és plazma TV-k mellé ajándékozott Blu-ray lejátszóknak, és valószínűleg a Blu-ray hardverek mellé csomagolt ingyen filmek száma is megcsappan majd. Az is valószínű, hogy a Blu-ray lejátszók és a Sony PS3 konzol iránt most megnövekvő kereslet ellenére azok ára közel sem fog olyan ütemben csökkenni, mint eddig.
Hogy végül a formátumháborúnak vége annak azért egy pozitív oldala van, ezentúl a vásárlóknak nem kell töprengeniük melyik nagy-felbontású lemezformátumot válasszák. Most már csak azt a racionális döntést kell meghozniuk, hogy áttérjenek-e a nagy-felbontású tartalmat kínáló lemezek vásárlására vagy sem.
A formátumháborúnak tehát vége! Éljen a Blu-ray!