Apple tvOS 15: előzetes információk az új szoftververzióról

Az Apple TV következő nagy frissítésében, a tvOS 15-ben lesz „Spatial Audio”, azaz térhangzás AirPods fülhallgatóval, HomePod mini párosítás, „SharePlay” közös tartalomnézés és még sok egyéb.


Az Apple TV dobozokhoz valamikor az ősz során jelenik majd meg a tvOS 15 szoftververzió. Erről ugyan nem esett szó az Apple idei WWDC21 fejlesztői konferenciájának előadásán – amit olyan pletykák is megelőztek, melyek szerint a cég „homeOS” elnevezéssel új operációs rendszeren dolgozik -, de az új Apple TV 4K weboldalon az „Ősszel érkezik” szekcióban fellelhetőek a várható újdonságok.

Apple Spatial Audio

A hanggal kapcsolatos fejlesztés, hogy az iOS után a tvOS 15 elhozza a „Spatial Audio” azaz a térbeli hangzás támogatást az Apple TV-re is. A cég közlése szerint ez az AirPods Pro fülhallgatón és az AirPods Max fejhallgatón „dinamikus fejkövetéssel” működik majd, de ehhez szükséges a streaming alkalmazás támogatása is.

A funkció bevezetésekor a cég ezt úgy magyarázta: „A dinamikus fejkövetéssel rendelkező térhangzás moziszerű hangzást hoz, amely körülvesz a nézett filmből vagy videóból, így úgy tűnik, mintha a hangok körötted mindenhonnan jönnének. A hangtér az eszközhöz van rendelve, a hang pedig a képernyőn látható színészhez vagy cselekményhez.”

Néhány napja már elindult a térhangzású Apple Music zeneszolgáltatás Dolby Atmos támogatással. Ez a korábbi Apple TV 4K és az új (2. generációs, 2021-es) Apple TV 4K eszközökön támogatott, ha ahhoz fejhallgató vagy Dolby Atmos hangzás előállítására alkalmas hangrendszer csatlakozik, és működik a HomePod hangsugárzón is. Ehhez már a tvOS 14.6-os verziója is elegendő.

Valamikor később az év során a tvOS a veszteségmentes hangformátumokat is támogatja majd.

Apple Hpme 15

A HomePod már most is kiválasztható az Apple TV 4K alapértelmezett hangszórójaként, és még idén lehetővé válik a HomePod mini párosítása is.

Apple SharePlay

További fontos újdonság az iOS és tvOS 15 SharePlay funkciója, ami lehetővé teszi, hogy FaceTime csoportos híváson keresztül együtt nézzünk filmet a barátainkkal vagy a családdal és a videó az Apple TV-n keresztül is megjeleníthető. A funkció az Apple TV+ mellett más streaming szolgáltatásokkal is működik majd, mint a Disney+, a Hulu, az HBO Max, a Paramount+ és a Twitch.

Apple TV app Shared with you

Az Apple TV app alkalmazás kap egy új „Shared with you” (Megosztom veled) sort, ahol a barátok ajánlásai és javaslatai láthatóak majd, valamint lesz egy új „For all of you” (Mindenkinek) sor ahol az összes kiválasztott felhasználó preferenciái alapján leválogatott film- és sorozatjavaslatok jelennek meg.

Apple For all of you

Lehetővé válik majd, hogy az iPhone vagy iPad készülékek Face ID vagy Touch ID azonosításával engedélyezzék a tvOS alkalmazásokba való bejelentkezést és vásárlásokat. Az értesítések alkalmazásonkénti engedélyezése vagy letiltása is lehetséges lesz.

Az Apple azt is kiemelte, hogy a HomePod mini hangsugárzón a Siri megkérhető lesz, hogy az Apple TV játsszon le valamit a távirányító interakciója nélkül. Ez a funkció is állítólag még ebben az évben megérkezik.

A frissítés új képernyőkímélőket is hoz az Apple TV-re, bár erről további részletek nem ismertek.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .