HaziMozi

CES 2021: a show tisztán digitális formátumú lesz

A Consumer Technology Association (CTA) vezérigazgatója videós bejelentésben közölte, hogy a januári CES 2021 kiállítás teljes egészében online zajlik majd.


Gary Shapiro, a CES kiállítást rendező Consumer Technology Association (CTA) elnök-vezérigazgatója az alábbi videóban és sajtóközleményben megerősítette, amit az iparági szereplőinek többsége már korábban valószínűsített – a világ legnagyobb technológiai kiállítása Las Vegasban zárt ajtók mögött, csak online módon zajlik majd.

A 2021. január 6-9 között az eddigiektől gyökeresen eltérő módon zajló esemény korai bejelentése elegendő időt ad a kiállítóknak, hogy alternatív eszközöket és megoldásokat találjanak új termékeik bevezetésére illetve műszaki innovációik bemutatására és bejelentésére.

Rövid és lelkes prezentációjában Shapiro a technológiai ágazat innovációs képességét, a változás hatását és a kihívások megoldását hangsúlyozta, valamint azt, hogy az új platform ugyanolyan hatékonyan segíti majd elő ezeket a célokat.

Az új formátum is lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy értesülhessenek a műszaki újdonságokról, láthassák a legmodernebb technológiákat, átélhessék a legújabb termékek bevezetését és résztvevői legyenek a világmárkákkal és a világszerte működő startup vállalkozásokkal való találkozásnak. A CTA személyre szabott és magával ragadó digitális eseményt ígér, ahol az online résztvevők virtuális első soros ülést kapnak majd a rendezvényre, amit otthonuk biztonságában és kényelmében élvezhetnek.

A CTA az esemény online térbe helyezésével követi az IFA 2020 koncepcióját, mely kiállításként nagymértékben a digitális bemutatókra támaszkodik majd, nem lesz nyilvános, és a kiállítókon kívül csak a termékforgalmazók és a média meghívott munkatársai látogathatják meg személyesen.

Bizonyos cégek, köztük a Samsung és a Philips már bejelentették, hogy saját önálló online eseményeiket szerveznek, és nem lesznek ott a berlini virtuális kiállításon, mások, például az LG, még mindig tervezik részvételesüket.

A CTA nyilván ezt érzékelve úgy döntött, nem kockáztatja, hogy a neves cégek az esemény közeledtével hasonló módon kiszálljanak. Az előzetes bejelentéssel rengeteg idő áll rendelkezésre a kiállító cégek számára, hogy erőfeszítéseiket összehangolják a CTA-val.

Shapiro szerint: „A COVID-19 terjedése miatti járvány és egyre növekvő globális egészségügyi aggályok közepette egyszerűen nem lehet 2021. január elején Las Vegasban több tízezer embert összehívni, hogy személyesen találkozzanak és üzleteljenek.” majd hozzátette: „A technológia mindannyiunknak segít a munkában, a tanulásban és a kapcsolattartásban a világjárvány idején – és hogy az innováció segít nekünk a CES 2021 újraképzelésében, és a technológiai közösség értelmes módon való összehozásában. A 2021-re a teljesen digitális platformra való áttéréssel egyedülálló élményt tudunk biztosítani, amely segít kiállítóinknak a meglévő és az új közönséggel való kapcsolatteremtésben.”

A CES a tervek szerint 2022 januárjára tér vissza Las Vegasba.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version