A vászon
Bár a katódsugárcsöves vetítők mellett egyre erősebben „jön fel” az LCD és DLP technológia, mégis a mai napig sokan csak ezekkel tudják elképzelni házi-mozijukat. Nekik szeretnénk az alábbiakban leírni egy ilyen vetítőhelyet.
A vászon
A vetítő önmagában mit sem ér, hiszen nem azt látjuk, amit az vetít, hanem azt, ami visszaverődik a vászonról. És ez nagyon igaz! Nem hiába foglalkoznak mammutcégek világszerte, csak a vetítővászonnal. Az anyagfajták és szerelési struktúrák sokaságában nem könnyű eligazodni segítsége nélkül.
Ideálizált mozinkba viszont tudjuk, mi kell! Mindenképpen egy feszített vásznat fogunk bevetni. A fixen telepített, merev keretre feszített vászon tökéletesen sík képet biztosít. Egy házi-mozi szobában felesleges motoros mozgatású vásznat használni. Felmerülhet, hogy a center hangsugárzót egy un. perforált vetítővászon mögé helyezzük, mint a nagy mozikban. Bár a képen zajló történés és az azt térben érzékeltető hang összekapcsolódása szempontjából ez az ideális megoldás, mégis sok problémát okoz és ezért csak az igazán nagy (legalább 5 méter széles) képméretnél alkalmaznak ilyet házi-moziban. A lyukacsos anyag közelről nézve rontja a kép felbontását, a nem eléggé kilyuggatott vászon viszont csillapítja a rajta átsugárzott magashangokat.
Már csak a vászon (ernyő) mérete van hátra. Ennek kiválasztásához a szoba méreteiből kell kiindulni, és el kell dönteni azt is milyen távolságból és hányan fogják nézni az ernyőt. Döntés kérdése az is, hogy 4:3 vagy 16:9 oldalarányú vásznat telepítünk. Miért is kérdéses ez? Azok számára, akik csak régi, klasszikus filmeket vagy más műsorokat néznének, a hagyományos 4:3 formátum – a televízió képaránya – is megfelelő, míg a „szélesvásznú” filmeket nézőknek a 16:9 formátumra van szüksége – a DVD lemezeken ez (illetve a még szélesebb) az uralkodó. Mindezekből együtt határozható meg a vászon nagysága.
CRT-s vetítési trükk, hogy a DVD a 16:9-es formátumú képét un. anamorf módon (a képen megjelenő alakok megnyúlnak) jelenítik meg 4:3 formátumban, kihasználva a tv-sorok teljes (szabványos) számát. Azután ezt a képet analóg módon összenyomják széles formátumúra, vagyis a sorok közötti távolság csökkentésével sűrítik a felbontást. (Ez a fajta kép teljesen különbözik attól, amikor úgy jelenik meg a 16:9 formátum, hogy a kép felső és alsó részén egy-egy fekete sáv látható, hiszen ekkor a sötét sávok is aktív sorokat foglalnak el). Így a katódsugárcső foszforrétegének teljes szélességét, de csak magasságának egy csökkentett részét használjuk fel.
Széles formátumban tehát kiváló, nagy felbontású kép jelenik meg. Akkor van a bökkenő, ha 4:3-ban is szeretnénk vetíteni a 16:9-es vászonra, hiszen ekkor a foszforréteg eddig használaton kívüli részét kellene „hadra fogni”, vagyis a vászon alá és fölé is vetítene a projektor. Ekkor az az eljárás, hogy a már függőlegesen összenyomott képet vízszintesen is összenyomják, így a 16:9-es vászon közepén lesz a kép, és a két szélén a fekete sáv. Ez utóbbiak eltüntetésére szolgálhat egy függöny vagy az un. maszkolható vásznak, amelyek ebben az esetben fekete szegélyt eresztenek motorosan a kép két szélére.
A CRT vetítők élettartama 20 ezer óra körül mozog. Mivel a fenti „trükkel” mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan összenyomtuk a képet (4:3 esetében) ezért az elektronok sokkal intenzívebben „lövik” a foszforréteg közepét, mintha az egészet kéne. Ez az élettartamot 13-14 ezer órára csökkenti. Nem kevés a különbség, de kit érdekel ez álmaink házi-mozijában?
A vetítő önmagában mit sem ér, hiszen nem azt látjuk, amit az vetít, hanem azt, ami visszaverődik a vászonról. És ez nagyon igaz! Nem hiába foglalkoznak mammutcégek világszerte, csak a vetítővászonnal. Az anyagfajták és szerelési struktúrák sokaságában nem könnyű eligazodni segítsége nélkül.
Ideálizált mozinkba viszont tudjuk, mi kell! Mindenképpen egy feszített vásznat fogunk bevetni. A fixen telepített, merev keretre feszített vászon tökéletesen sík képet biztosít. Egy házi-mozi szobában felesleges motoros mozgatású vásznat használni. Felmerülhet, hogy a center hangsugárzót egy un. perforált vetítővászon mögé helyezzük, mint a nagy mozikban. Bár a képen zajló történés és az azt térben érzékeltető hang összekapcsolódása szempontjából ez az ideális megoldás, mégis sok problémát okoz és ezért csak az igazán nagy (legalább 5 méter széles) képméretnél alkalmaznak ilyet házi-moziban. A lyukacsos anyag közelről nézve rontja a kép felbontását, a nem eléggé kilyuggatott vászon viszont csillapítja a rajta átsugárzott magashangokat. Már csak a vászon (ernyő) mérete van hátra. Ennek kiválasztásához a szoba méreteiből kell kiindulni, és el kell dönteni azt is milyen távolságból és hányan fogják nézni az ernyőt. Döntés kérdése az is, hogy 4:3 vagy 16:9 oldalarányú vásznat telepítünk. Miért is kérdéses ez? Azok számára, akik csak régi, klasszikus filmeket vagy más műsorokat néznének, a hagyományos 4:3 formátum – a televízió képaránya – is megfelelő, míg a „szélesvásznú” filmeket nézőknek a 16:9 formátumra van szüksége – a DVD lemezeken ez (illetve a még szélesebb) az uralkodó. Mindezekből együtt határozható meg a vászon nagysága.
CRT-s vetítési trükk, hogy a DVD a 16:9-es formátumú képét un. anamorf módon (a képen megjelenő alakok megnyúlnak) jelenítik meg 4:3 formátumban, kihasználva a tv-sorok teljes (szabványos) számát. Azután ezt a képet analóg módon összenyomják széles formátumúra, vagyis a sorok közötti távolság csökkentésével sűrítik a felbontást. (Ez a fajta kép teljesen különbözik attól, amikor úgy jelenik meg a 16:9 formátum, hogy a kép felső és alsó részén egy-egy fekete sáv látható, hiszen ekkor a sötét sávok is aktív sorokat foglalnak el). Így a katódsugárcső foszforrétegének teljes szélességét, de csak magasságának egy csökkentett részét használjuk fel.
Széles formátumban tehát kiváló, nagy felbontású kép jelenik meg. Akkor van a bökkenő, ha 4:3-ban is szeretnénk vetíteni a 16:9-es vászonra, hiszen ekkor a foszforréteg eddig használaton kívüli részét kellene „hadra fogni”, vagyis a vászon alá és fölé is vetítene a projektor. Ekkor az az eljárás, hogy a már függőlegesen összenyomott képet vízszintesen is összenyomják, így a 16:9-es vászon közepén lesz a kép, és a két szélén a fekete sáv. Ez utóbbiak eltüntetésére szolgálhat egy függöny vagy az un. maszkolható vásznak, amelyek ebben az esetben fekete szegélyt eresztenek motorosan a kép két szélére.
A CRT vetítők élettartama 20 ezer óra körül mozog. Mivel a fenti „trükkel” mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan összenyomtuk a képet (4:3 esetében) ezért az elektronok sokkal intenzívebben „lövik” a foszforréteg közepét, mintha az egészet kéne. Ez az élettartamot 13-14 ezer órára csökkenti. Nem kevés a különbség, de kit érdekel ez álmaink házi-mozijában?