HaziMozi

PlayStation 5, Xbox Series X/S: eladási rekordok a chiphiány ellenére

A globális chiphiány miatt továbbra is hiánycikkek, de már 10 millió PlayStation 5 és becslések szerint 6,5 millió Xbox Series X/S konzolt adtak el.


A Sony PlayStation 5 2020 novembere óta kapható, és cég július végi közleménye szerint: „Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2021. július 18-án több mint 10 millió PlayStation 5 konzolt értékesítettünk világszerte. Ez tette a PS5-öt a Sony Interactive Entertainment (SIE) történetének leggyorsabban eladott konzoljává, és nem is tudtuk jobban örülni rajongóink elképesztő reakciója miatt.”

A PS5 úgy lett a cég eddigi leggyorsabban eladott konzolja, hogy 249 nap alatt érte el a 10 milliós eladott darabszámot, amihez a PS4-nek még 271 nap kellett.

Miután az Xbox One lemaradt a PS4 mögött az előző konzolgeneráció eladási adatait már tette közzé a Microsoft, de azt állítja, hogy az Xbox Series X/S a leggyorsabban eladott konzoljai. A VGC cikke idézi a Microsoft vezérigazgatóját. Satya Nadella azt állítja: „Az Xbox Series S és X a valaha volt leggyorsabban eladott konzoljaink, amelyekből megjelenésüktől ezidáig több kelt el, mint bármelyik korábbi generációból.”

A Niko Partners elemzőcég becslése szerint 2021. június 30-ig összesen 6,5 millió Xbox Series X/S konzol talált vevőre, míg ugyanazon időszakban 5,7 millió Xbox One illetve 5 millió Xbox 360 kelt el.

A PlayStation 5 és Xbox Series X/S játékkonzolok akkor döntenek eladási rekordokat, amikor a világjárvány közepette megugrott az otthoni szórakoztatóeszközök iránti kereslet. Ez viszont globális chiphiányt okoz, ami iparági megfigyelők szerint valószínűleg még 2022-ig fennmarad.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Exit mobile version