A Sony stratégiai tervei szerint már a nyáron elérhetővé teszi az egyesült-államokbeli PlayStation 3 (PS3) tulajdonosoknak filmletöltő szolgáltatását, de egyelőre más stúdióval nem állapodott még meg ez ügyben.
iTunes filmletöltés a DVD megjelenéssel egyidejűleg
Az elmúlt hét minden bizonnyal legfontosabb híre, hogy a hollywoodi stúdiók szinte mindegyike a DVD megjelenésével együtt azonnal lehetővé teszi az új filmek megvásárlását Apple iTunes internetes letöltő oldaláról.
Microsoft: Blu-ray támogatás talán az Xbox 360-hoz is
A Financial Times múlt heti híre szerint a Microsoft és a Sony illetékesei állítólag már tárgyalnak, melynek eredményeként Blu-ray Disc lejátszásra is alkalmassá válhatna az Xbox 360 játékkonzol.
PlayStation 3: a Sony kész elindítani a Video Store letöltést
A Sony készen áll az internetes videoletöltés elindítására a PlayStation 3 (PS3) tulajdonosok számára, ahogy azt a cég elnöke korábban jelezte.
Sony: mindent a PlayStation 3 sikerérét
A héten a Sony központjában tartott sajtókonferencián a vezérigazgató Howard Stringer beszédében elmondta, hogy a Sony innovációs hajtóerejének fontos elem a PlayStation 3 játékkonzolhoz tervezett hálózati szolgáltatás.
A BitTorrent tiszteletreméltó technológiává válik?
A sokak számára széles körben használt illegális zene és filmletöltést támogató szoftveréről ismert BitTorrent egy bejegyzett cég is egyben, mely technológiájával komoly médiavállalkozásokat igyekszik segíteni az internetes videoterjesztésben.
HDi: új megjelölés a HD DVD interaktív funkcióira
A HD DVD lejátszókon ezután külön logó jelzi, hogy azokon működnek a Microsoft által kifejlesztett interaktív funkciók.
Még bő tíz év, mire általánossá válik a filmletöltés
Az internetes letöltésben érdekelt cégek vezetői még minimum tíz évre teszik, mire üzletük a fogyasztói kínálat fősodrába kerül. Egyelőre a korlátozott filmkínálat és a megfelelő technológia hiánya jelentik a gátat.
Minden adott a „tölts le és írd DVD-re” szolgáltatáshoz
A filmstúdiók jóváhagyták a CSS másolásvédelmet az írt DVD-ken, s így azok bármely készülékkel lejátszhatóak lesznek, az íráshoz azonban a új specifikációjú írható lemezekre és kompatibilis DVD írókra lesz szükség.
Nem nálunk a legdrágább az elektronika
Sőt, Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el az elektronikai termékek árát tekintve, ahogy azt a Pricerunner összehasonlító elemzése tanúsítja.