1. Oldal
A képernyők technológiai fejlődésével foglalkozó globális szakmai szervezet, a Society for Information Display (SID) közzétette a 2013-as „Display Industry Awards”, vagyis a képernyőipar díjnyerteseinek listáját.
A 2013-as „Display Industry Awards” díjat azok a termékek kaphatják meg, amelyek a 2012-es naptári évben már kaphatóak voltak. A nyerteseket neves szakértők választják ki, akik értékelik a jelöltek műszaki innovációs szintjét és kereskedelmi jelentőséget, valamint pozitív társadalmi hatásuk lehetőségét.
Az ÉV KÉPERNYŐJE arany fokozatú díjazottja: a Sharp és Semiconductor Energy Laboratory (SEL) a Sharp AQUOS Zeta SH-02E telefonban alkalmazott IGZO LCD-je.
A Sharp és a SEL által közösen kifejlesztett új indium gallium cink-oxid (IGZO) technológia kristályoxid félvezetőt használva tette lehetővé a kivételes akkumulátor-élettartamú, nagyfelbontású és érintőképernyős okostelefon létrehozását. A két cég a kristályos IGZO réteg sikeres beállításával növelni tudta a megbízhatóságot és a korábbiaknál magasabb felbontást, kisebb energiafogyasztást és nagyobb teljesítményű vékonyfilm-tranzisztort (TFT) ért el.
Az IGZO felhasználható nagyobb display, monitorok (mint a Sharp 80 centis IGZO 4K Ultra HD monitora), TV-k, valamint nemcsak LCD, de például OLED képernyőkhöz is.
Az ÉV KÉPERNYŐJE ezüst fokozatú díjazottja a Shenzhen China Star 279 centis (110 inch) 4Kx2K 3D TFT-LCD TV-je.
A Shenzhen China Star Optoelectronics Technology Co., Ltd. (CSOT) 279 centis (110 inch) 3D LCD TV a legnagyobb a maga nemében, és kiváló vizuális minőséget nyújt. Felbontása 3.840 x 2.160 pixel, közölt dinamikatartománya 50.000:1, fényereje 1.000 candela/négyzetméter (miközben kevesebb, mint 1.100 W-ot fogyaszt), telített színeket reprodukál az NTSC mintegy 92 százalékát kitevő színskálával. Aktív képzáró szemüveg felhasználásával 3D módban a bal és jobb szemek közötti átlátás kevesebb, mint 2,5 százalék.
Az ÉV KÉPERNYŐ ALKALMAZÁSA arany fokozatú díjazottja az Apple iPad Retina Display képernyővel, ezüst fokozatú díjazottja a Nokia Lumia 920.
Az ÉV KÉPERNYŐKOMPONENSE arany fokozatú díjazottja a QD Vision Color IQ™ optikai alkatrésze.
A Color IQ optikai alkatrészek fejlett fénykibocsátó félvezető nanokristály termékek, amelyek kvantumpöttyöket alkalmaznak kereskedelmi képernyők céljára. Ezek a technológiai áttörést képviselő alkatrészek lehetővé teszik, hogy az LCD TV-k és monitorok lényegesen szélesebb színskálát érjenek el természetesebb és élénkebb vizuális élményt biztosítva, mint a hagyományos fehér LED megvilágítású rendszerek. A Color IQ optikai alkatrészek lehetővé teszik, hogy az OLED és a közvetlen RGB LED megvilágítású rendszerekkel azonos vagy azon túlmutató színeket lehessen előállítani LCD tömegtermékekben.
A jelentősebb TV márkák közül elsőként a Sony épít Color IQ optikai alkatrészeket 2013-as TRILUMINOS márkajelű TV-ibe.
Az ÉV KÉPERNYŐKOMPONENSE ezüst fokozatú díjazottja a Sharp Moth Eye technológiája.
A Sharp Moth Eye technológia egy az éjszakai molylepkék szeme ihlette nanoméretű struktúrát foglal magában. A Moth Eye panelek fokozzák a színes képernyők képminőségét és világos szobában is segítik a képek láthatóvá tételét. A Moth-Eye technológia legnagyobb előnye, hogy tiszta, kiváló minőségű képet nyújtanak a nézők számára még egy világos helyen is, legyen az akár zárt térben vagy szabadban.
Kapcsolódó linkek:
Sony: kvantumpöttyök adják a TRILUMINOS TV-k színeit
Sharp: jön a 80 centis IGZO 4K Ultra HD monitor
Sharp: új LCD TV technológiák a CEATEC-en
Sharp: új IGZO alapú félvezetős képernyők az IFA 2012-n