További eszközök kellenének a kalóz streaming oldalak blokkolására

A már több mint 50 stúdiót és céget tömörítő ACE 1.000 feletti kalóz streaming oldal sikeres bezárását érte el, és most az oldalak blokkolására törekszik az amerikai törvényhozóknál.


A kalózkodás ellen 2017-ben megalakult Alliance for Creativity and Entertainment (ACE) kezdetben 30, ma pedig már több mint 50 tartalmakat előállító és terjesztő vállalatot tömörít, köztük nagy hollywoodi és televíziós stúdiókat.

TV kalóz

A The New York Times cikke szerint az ACE megalakulása óta több ezer ügynek volt részese, és ma már hetente annyi ügyet kezel, mint korábban évente. 2019 óta az illegálisan működő kalóz streaming oldalak száma Észak-Amerikában 1.400-ról közel 200-ra csökkent.

Ennek ellenére 2023-ban 2019-hez képest 12%-kal többen látogatták az illegálisan videókat kínáló oldalakat, amelyek együttesen évente 141 milliárd látogatást vonzanak világszerte – közli a kalózoldalakat figyelő Muso cég jelentése.

A Motion Picture Association elnök- vezérigazgatója Charles H. Rivkin azt mondja: „Messze vagyunk már a hamisított DVD-ket utcasarkon áruló fickóktól. Ez globális szervezett bűnözés. Azok az emberek, akik filmjeinket és tévéműsorainkat ellopják, benne vannak a szexkereskedelemben, a pénzmosásban – a társadalom minden csapásában”.

A főkolomposok mindinkább külföldre teszik át illegális tevékenységüket, ezért már nemzetközi szinten kell üldözni őket. Charles H. Rivkin szerint: „A rosszfiúk más helyekre távoztak, ahol nehezebb dolgunk van, mert a jogállamiság nem olyan erős. A három legnagyobb angol nyelvű kalózoldal mindegyike Vietnamban található.”

ACE letiltás

Manapság a kalózok a jól ismert tartalomszolgáltatásokról percek alatt letölthetik a filmeket, és gyorsan megjelenhetnek velük az új illegális streaming, amikor másokat leállítanak.

Az ACE állítólag azzal a kéréssel fordult az amerikai hatóságokhoz, hogy bírói hozzájárulással az internetszolgáltatókon keresztül kapjanak eszközöket az oldalak blokkolására, Rámutatnak, hogy több mint 60 országban már működik ilyen rendszer.

A javaslatot azonban ellenzi a Computer and Communications Industry Association, amelynek olyan prominens tagjai vannak, mint az Amazon, az Apple, a Meta és a Google. Azzal érvelnek, hogy a weboldalakat blokkoló eszközökkel a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására vissza lehetne élni. Fura kettősség, hogy az Amazon a Prime Video, az Apple pedig az Apple TV+ miatt az ACE tagjai is egyben.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .