…a válaszok (1)…
Mi is a Dolby Digital és hogyan működik?
A Dolby Digital (vagy AC-3) egy igen fejlett digitális audio kódolás, mely jó minőségű digitális hang tárolását és továbbítását teszi lehetővé nagy hatékonysággal. Először 1992-ben, mozikban használták.
A CD-ken használt digitális audio kódolás (16 bit, LPCM) másodpercenként 44100-szor vesz a csatornákból 16 bites mintákat, mely a hatékony tárolás vagy átvitel számára túl sok adatot eredményez, különösen több csatorna esetén. Ezért a digitális audio kódolás új formáit fejlesztették ki (gyakran „érzékelési” kódolásnak nevezik ezeket és ide sorolhatjuk az MPEG-1, ill. –2 LII szabványokat és a DTS-t is), melyek a digitális audio jelből kiszűrik a felesleges, idegen szóval redundáns információkat anélkül, hogy az eljárás a visszaállított hang minőségét jelentősen megváltoztatná.
A Dolby Digital volt az első érzékelési kódolás, melyet kifejezetten sokcsatornás digitális audio céljára fejlesztettek ki. Kiindulásul a Dolby két korábbi sikeres érzékelési kódolási rendszere és az analóg zajérzékeléssel kapcsolatban szerzett ismeretei, vagyis zajcsökkentési rendszereik szolgáltak.
Gondolom mindenki emlékszik még jó öreg kazettás magnóink Dolby (A, B vagy C) zajcsökkentési funkciójára. A Dolby Digital adattömörítési eljárásának kulcsa is a zaj eltüntetése. Ugyanis minél kevesebb bittel írjuk le a hangjelet, annál nagyobb lesz a kvantálási zajként ismert háttérzaj. A zajcsökkentési eljárások akkor igyekeznek csökkenteni a zajt, amikor az nagyon nyilvánvalóan hallható, vagyis mikor nincs vagy kevés a hangjel, csak a csönd vagy igen halk hang szólal meg. Az erősebb (hangosabb) hangjel amúgy is elfedi, „kitakarja” a zajt. Ezt a hangelfedésként ismert pszihoakusztikai jelenséget használják ki. Mikor hangjelek jelennek meg a spektrum bizonyos helyein, a Dolby NR (Noise Reduction = zajcsökkentés) a spektrum más helyein szűrik a zajt, így az érzékelhetetlenné válik. A hangjelekhez frekvenciában a közeli zajokat maguk a hangjelek elfedik.
A Dolby Digital maximálisan kihasználja az emberi hallásérzékelés és beszédértés, valamint a hangelfedésből adódó lehetőségeket. Minden csatorna audio spektrumát – az emberi hallás frekvenciafelbontásának (szelektivitásának) megfelelően optimalizált – különböző szélességű, keskeny frekvenciasávokra osztja. Az ember nem egyforma „érzékenységgel” hallja e sávokat. A mélyebb és magasabb hangokra kevésbé vagyunk érzékenyek, mint a közepes frekvenciájúakra. Ezért aztán attól függően, hogy az adott sávban megjelenő jel mennyire „hallható”, a leginkább hallhatóakat több, a kevésbé hallhatóakat kevesebb bittel ábrázolják. A sávokra bontás lehetővé teszi a kódolási (kvantálási) zaj sávonkénti meghatározását is, mely a kódolt audio jelhez frekvenciában közeli sávokban nagyobb lehet (1-es ábra).
A Dolby Digital (vagy AC-3) egy igen fejlett digitális audio kódolás, mely jó minőségű digitális hang tárolását és továbbítását teszi lehetővé nagy hatékonysággal. Először 1992-ben, mozikban használták.
A CD-ken használt digitális audio kódolás (16 bit, LPCM) másodpercenként 44100-szor vesz a csatornákból 16 bites mintákat, mely a hatékony tárolás vagy átvitel számára túl sok adatot eredményez, különösen több csatorna esetén. Ezért a digitális audio kódolás új formáit fejlesztették ki (gyakran „érzékelési” kódolásnak nevezik ezeket és ide sorolhatjuk az MPEG-1, ill. –2 LII szabványokat és a DTS-t is), melyek a digitális audio jelből kiszűrik a felesleges, idegen szóval redundáns információkat anélkül, hogy az eljárás a visszaállított hang minőségét jelentősen megváltoztatná.
A Dolby Digital volt az első érzékelési kódolás, melyet kifejezetten sokcsatornás digitális audio céljára fejlesztettek ki. Kiindulásul a Dolby két korábbi sikeres érzékelési kódolási rendszere és az analóg zajérzékeléssel kapcsolatban szerzett ismeretei, vagyis zajcsökkentési rendszereik szolgáltak.
Gondolom mindenki emlékszik még jó öreg kazettás magnóink Dolby (A, B vagy C) zajcsökkentési funkciójára. A Dolby Digital adattömörítési eljárásának kulcsa is a zaj eltüntetése. Ugyanis minél kevesebb bittel írjuk le a hangjelet, annál nagyobb lesz a kvantálási zajként ismert háttérzaj. A zajcsökkentési eljárások akkor igyekeznek csökkenteni a zajt, amikor az nagyon nyilvánvalóan hallható, vagyis mikor nincs vagy kevés a hangjel, csak a csönd vagy igen halk hang szólal meg. Az erősebb (hangosabb) hangjel amúgy is elfedi, „kitakarja” a zajt. Ezt a hangelfedésként ismert pszihoakusztikai jelenséget használják ki. Mikor hangjelek jelennek meg a spektrum bizonyos helyein, a Dolby NR (Noise Reduction = zajcsökkentés) a spektrum más helyein szűrik a zajt, így az érzékelhetetlenné válik. A hangjelekhez frekvenciában a közeli zajokat maguk a hangjelek elfedik.
A Dolby Digital maximálisan kihasználja az emberi hallásérzékelés és beszédértés, valamint a hangelfedésből adódó lehetőségeket. Minden csatorna audio spektrumát – az emberi hallás frekvenciafelbontásának (szelektivitásának) megfelelően optimalizált – különböző szélességű, keskeny frekvenciasávokra osztja. Az ember nem egyforma „érzékenységgel” hallja e sávokat. A mélyebb és magasabb hangokra kevésbé vagyunk érzékenyek, mint a közepes frekvenciájúakra. Ezért aztán attól függően, hogy az adott sávban megjelenő jel mennyire „hallható”, a leginkább hallhatóakat több, a kevésbé hallhatóakat kevesebb bittel ábrázolják. A sávokra bontás lehetővé teszi a kódolási (kvantálási) zaj sávonkénti meghatározását is, mely a kódolt audio jelhez frekvenciában közeli sávokban nagyobb lehet (1-es ábra).
 |
| Egy jel hangelfedési tulajdonságát ábrázoló maszkoló görbe, ami alatt nem hallható a zaj |