Külső és konstrukció
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
A korábban a DLP és LCD árnyékában létező LCOS technológia az utóbbi időben egyre népszerűbb. Az első hangos siker az SXRD képmodulátoros Sony VPL-VW100 volt, melyet a VPL-VW50 követett, ami már sokak számára elérhető LCOS vetítőnek számít.
A technológiát D-ILA elnevezéssel már jó ideje fejlesztő JVC nem sokáig várt, és csattanos választ adott a Sony kihívására DLA-HD1-el. Már tavaly decemberben a JVC sajtóbemutatóján is meggyőző volt amit láttam, s most, hogy már idehaza is kapható, sikerült részletesebben is megismernem ezt a remek vetítőt.
Külső és konstrukció
Nem a DLA-HD1 a JVC első házi-mozi vetítője. Bár műszakilag ezek a korábbi modellek is remek készülékek voltak, de konstrukciójuk nem igazán felelt meg a házi-mozik igényeinek, sokkal inkább egy prezentációs vetítőre hajaztak. Elhelyezésük nehézkes, ventillátorzajuk a házi-mozi felhasználáshoz kissé magas volt.
A JVC mérnökei a DLA-HD1 esetében mindenre ügyeltek. Külseje egyszerű, letisztult és elegáns. Az előlap és a kezelőszerveket tartalmazó, a vetítő tetején végighúzódó csík ezüst, a ház maga sima, az éleknél lekerekített fényes lakkfekete felületű. Ez a kombináció valóban elegáns, de sajnos nagyon meglátszik rajta a por vagy az esetleges karcolások, ezért nem árt rá vigyázni. Rövidesen kapható lesz egy fehér házú változat is. Az összeszerelés minősége megfelel a vetítő árának, és méltó a gyártóhoz. Az egész, úgy ahogy van stabilitást, megbízhatóságot sugároz.
Magát az optikai egységet egy külön ventilátor hűti, mely egy szűrőn keresztül, a vetítő fenekéről szívja be a portalanított levegőt. A külön ventilátor üzembiztonsági szempontból is jó megoldás, a levegőszűrő pedig még a plafonra szerelt vetítő esetén is könnyen, oldalirányból kihúzható, így semmi sem akadályozza annak rendszeres tisztítását.
A technológiát D-ILA elnevezéssel már jó ideje fejlesztő JVC nem sokáig várt, és csattanos választ adott a Sony kihívására DLA-HD1-el. Már tavaly decemberben a JVC sajtóbemutatóján is meggyőző volt amit láttam, s most, hogy már idehaza is kapható, sikerült részletesebben is megismernem ezt a remek vetítőt.
Külső és konstrukció
Nem a DLA-HD1 a JVC első házi-mozi vetítője. Bár műszakilag ezek a korábbi modellek is remek készülékek voltak, de konstrukciójuk nem igazán felelt meg a házi-mozik igényeinek, sokkal inkább egy prezentációs vetítőre hajaztak. Elhelyezésük nehézkes, ventillátorzajuk a házi-mozi felhasználáshoz kissé magas volt.
A JVC mérnökei a DLA-HD1 esetében mindenre ügyeltek. Külseje egyszerű, letisztult és elegáns. Az előlap és a kezelőszerveket tartalmazó, a vetítő tetején végighúzódó csík ezüst, a ház maga sima, az éleknél lekerekített fényes lakkfekete felületű. Ez a kombináció valóban elegáns, de sajnos nagyon meglátszik rajta a por vagy az esetleges karcolások, ezért nem árt rá vigyázni. Rövidesen kapható lesz egy fehér házú változat is. Az összeszerelés minősége megfelel a vetítő árának, és méltó a gyártóhoz. Az egész, úgy ahogy van stabilitást, megbízhatóságot sugároz.
Magát az optikai egységet egy külön ventilátor hűti, mely egy szűrőn keresztül, a vetítő fenekéről szívja be a portalanított levegőt. A külön ventilátor üzembiztonsági szempontból is jó megoldás, a levegőszűrő pedig még a plafonra szerelt vetítő esetén is könnyen, oldalirányból kihúzható, így semmi sem akadályozza annak rendszeres tisztítását.
Csatlakoztatás; Elhelyezés; Kezelés
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Csatlakoztatás
A DLA-HD1 két HDMI videojel bemenettel rendelkezik, vagyis két digitális jelforrás is csatlakoztatható hozzá.
Ezek mellett a szokásos analóg bemenetek is megtalálhatóak a vetítőn: S-Video, kompozit és komponens (YUV), illetve az utóbbiak SCART (RGB+Sync) jelet is fogadnak. Talán csak a külön analóg VGA bemenet hiányzik PC csatlakoztatáshoz. Így ugyanis az egyik HDMI bemenetet kell erre a célra felhasználni, ami csak az 1.280×720 vagy 1.920×1.080 pixelre konfigurálható PC videót támogatja, a VGA, XGA és SXGA felbontásokat nem, ráadásul manapság még nem minden PC vagy laptop rendelkezik digitális képkimenettel.
A támogatott videojelek (480i/p, 576i/p, 720p60/50, 1080i60/50, 1080p60/50/24) közül különösen a HDMI-on keresztül feldolgozható 1080p/24 örömteli, mert a Blu-ray és HD DVD lemezeken is ilyen formátumban, azaz a filmkamerák által rögzített másodpercenként 24 képkockával tárolják a filmeket.
A vetítőn van egy RS-232C vezérlőport is, melyen keresztül jelenleg a távirányítóról is elérhető funkciók és paraméterek beállítása lehetséges, de állítólag a gyártó fontolgatja, hogy esetleg külön szoftvert fejlesz további képparaméterek PC-ből történő kontrollálásához.
Elhelyezés
A DLA-HD1 rendkívül rugalmasan helyezhető el a vetítővászonhoz képest. Több mint kétszeres nagyításátfogású optikájával nem sok vetélytársa akad a hasonló kategóriájú házi-mozi vetítők között.
Ahogy az a fenti vetítési távolságokat tartalmazó táblázatból látszik egy házi-mozikban megszokott 2,5 méteres (100 inch) átlójú 16:9-es arányú képet már 3 méterről, de egy hosszabb szobában akár 6 méterről is elő lehet állítani ezzel a vetítővel.
A nagyításátfogás ráadásul egy igen széles tartományban állítható kép-illetve lencseeltolással párosul.
A kép tengelyétől függőlegesen akár 80%-al, vízszintesen pedig 34%-al tolható el a kép, persze nem egyszerre. Kritikát érdemel ugyanakkor, hogy a lencseeltolás mechanikájával elég küzdelmes pontosan beállítani a kép helyzetét. Az optika alatti meglehetősen kicsi és nehezen kezelhető forgatókerekek ugyanis nem eléggé finoman mozgatják a képet. Hiányzik az is, hogy a már megfelelően beállított képhelyzetet nem lehet semmivel fixálni, bár úgy tűnik az magától nem állítódik el.
Némi türelemmel és a fenti lehetőségekkel azonban a DLA-HD1-nek szinte bármely helyiségben könnyű helyet találni.
Kezelés
Minden vetítő megítélésénél fontos, hogy miként végezhetőek el a szükséges beállítások, azaz minden szempontból megfelelő-e, de mégsem szükségtelenül bonyolult a kezelés.
A DLA-HD1 „infra” távirányítója világosan strukturált, gombjainak elhelyezése logikus. Mind a különböző alap képbeállítások, mind a bementi források közvetlen gombnyomással választhatóak ki. A fontosabb képparaméterek (színtelítettség, képélesség, gammakorrekció, színhőmérséklet, kontraszt és világosságszint) külön gombokkal közvetlenül szabályozhatóak, s ez alatt ott a menükezelő szekció. A gombok természetesen kapcsolható háttérvilágítással rendelkeznek. A távirányító megbízhatóan működik a vetítővászonra irányozva és mögöttünk elhelyezkedő vetítő esetén is. Minden fontosabb kezelőgomb megtalálható a vetítő tetején is.
A DLA-HD1 két HDMI videojel bemenettel rendelkezik, vagyis két digitális jelforrás is csatlakoztatható hozzá.
Ezek mellett a szokásos analóg bemenetek is megtalálhatóak a vetítőn: S-Video, kompozit és komponens (YUV), illetve az utóbbiak SCART (RGB+Sync) jelet is fogadnak. Talán csak a külön analóg VGA bemenet hiányzik PC csatlakoztatáshoz. Így ugyanis az egyik HDMI bemenetet kell erre a célra felhasználni, ami csak az 1.280×720 vagy 1.920×1.080 pixelre konfigurálható PC videót támogatja, a VGA, XGA és SXGA felbontásokat nem, ráadásul manapság még nem minden PC vagy laptop rendelkezik digitális képkimenettel.
A támogatott videojelek (480i/p, 576i/p, 720p60/50, 1080i60/50, 1080p60/50/24) közül különösen a HDMI-on keresztül feldolgozható 1080p/24 örömteli, mert a Blu-ray és HD DVD lemezeken is ilyen formátumban, azaz a filmkamerák által rögzített másodpercenként 24 képkockával tárolják a filmeket.
A vetítőn van egy RS-232C vezérlőport is, melyen keresztül jelenleg a távirányítóról is elérhető funkciók és paraméterek beállítása lehetséges, de állítólag a gyártó fontolgatja, hogy esetleg külön szoftvert fejlesz további képparaméterek PC-ből történő kontrollálásához.
Elhelyezés
A DLA-HD1 rendkívül rugalmasan helyezhető el a vetítővászonhoz képest. Több mint kétszeres nagyításátfogású optikájával nem sok vetélytársa akad a hasonló kategóriájú házi-mozi vetítők között.
Ahogy az a fenti vetítési távolságokat tartalmazó táblázatból látszik egy házi-mozikban megszokott 2,5 méteres (100 inch) átlójú 16:9-es arányú képet már 3 méterről, de egy hosszabb szobában akár 6 méterről is elő lehet állítani ezzel a vetítővel.
A nagyításátfogás ráadásul egy igen széles tartományban állítható kép-illetve lencseeltolással párosul.
A kép tengelyétől függőlegesen akár 80%-al, vízszintesen pedig 34%-al tolható el a kép, persze nem egyszerre. Kritikát érdemel ugyanakkor, hogy a lencseeltolás mechanikájával elég küzdelmes pontosan beállítani a kép helyzetét. Az optika alatti meglehetősen kicsi és nehezen kezelhető forgatókerekek ugyanis nem eléggé finoman mozgatják a képet. Hiányzik az is, hogy a már megfelelően beállított képhelyzetet nem lehet semmivel fixálni, bár úgy tűnik az magától nem állítódik el.
Némi türelemmel és a fenti lehetőségekkel azonban a DLA-HD1-nek szinte bármely helyiségben könnyű helyet találni.
Kezelés
Minden vetítő megítélésénél fontos, hogy miként végezhetőek el a szükséges beállítások, azaz minden szempontból megfelelő-e, de mégsem szükségtelenül bonyolult a kezelés.
A DLA-HD1 „infra” távirányítója világosan strukturált, gombjainak elhelyezése logikus. Mind a különböző alap képbeállítások, mind a bementi források közvetlen gombnyomással választhatóak ki. A fontosabb képparaméterek (színtelítettség, képélesség, gammakorrekció, színhőmérséklet, kontraszt és világosságszint) külön gombokkal közvetlenül szabályozhatóak, s ez alatt ott a menükezelő szekció. A gombok természetesen kapcsolható háttérvilágítással rendelkeznek. A távirányító megbízhatóan működik a vetítővászonra irányozva és mögöttünk elhelyezkedő vetítő esetén is. Minden fontosabb kezelőgomb megtalálható a vetítő tetején is.
Beüzemelés
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Beüzemelés
A DLA-HD1 menüje hat fő kategóriából áll. Ezek az angol nyelűt használva (magyarnyelvű sajnos nincs) az „Image”, „Setup”, „Video”, „Install.”, „Func.” és „Info.”.
Az „Image” menüben a képparaméterek beállításához férhetünk hozzá. Ezen belül az „Image Adjust”-ben a fontosabb képjellemzők: kontraszt, világosságszint, színtelítettség, kalibrálhatóak mondjuk egy tesztlemez mérőábráival, valamint a képélesség és zajcsökkentés amikkel a vetítő Gennum jelfeldolgozásának kiváló zajkorrekciója konfigurálható.
A „Color Temp.” azaz színhőmérséklet almenüben a gyári alapbeállítások és a felhasználói módosítás lehetősége található. A „Low”, „Middle” és „High” alapbeállítások közül a „Middle” felel meg a 6500 Kelvin fokos fehér fény színhőmérsékletének (a D65 kalibrálásnak). Akik maguk akarják beállítani a színhőmérsékletet a „User1/2”-öt választva tehetik ezt meg az RGB szabályzókkal, amik kiindulásként a „High” színhőmérséklet, azaz minden szín maximális értékén állnak, tehát csak csökkenthetőek. Az RGB szabályzók beállítása érinti az egész kép világosságszintjét is.
Ugyanez mondható el az „Offset” menüpontban található RGB szabályzásról is, mely kifejezetten az egyes alapszínek világosságszintjét állítja nagyobb lépésekben. Hogy ezek a lehetőségek elegendőek-e a színhőmérséklet pontos beállításához függ a vetítő gyári beállításának linearitásától, márpedig mint azt képminőség vizsgálatánál tapasztaltuk ez adott.
A „Gamma” menüben négy előre beállított gammakorrekciós görbe közül lehet választani. Ezek közül a „Normal” felel meg a videoszabványnak, az „A” görbével alig látható változás az előzőhöz képest, talán csak a feketéhez közeli sötét képelemek eltérése hangsúlyozottabb, és jobban érzékelhető mondjuk egy nem tökéletesen elsötétített szobában. A „B” nem túl érdekesek, mert a valamivel meredekebb gammagörbétől a színek kicsit tökéletlenebbek, de a képmélység nem javul. A „C” viszont a laposabb görbe miatt az enyhén megvilágított környezetben való vetítéshez alkalmazható.
Az „Image” menü utolsó almenüje a „Pixel Adjust” nagyszerű dolog. Végre egy vetítő, mely kellő fontossággal kezeli a képpontokat alkotó alapszínek pontos fedésének, azaz a konvergencia a kérdését. Bár egy ilyen felbontású 3 képmodulátoros vetítő esetén a képfelület összes képpontjában lehetetlen tökéletes konvergenciát elérni, azért annak elég jónak kell lennie ahhoz, hogy a megjelenített kép kontúros élein ne legyenek zavaró elszíneződések. Ebben a menüben a három alapszín összes képpontját néhány pixelnyivel jobbra-ballra illetve fel-le lehet léptetheti. Ez a léptetés az egész képet érinti, s ha például a kép baloldalán és jobboldalán nem azonos a konvergencia, akkor így nem lehet megoldani a problémát, vagyis csak a kép közepén el lehet érni a teljes fedést.
A többi menüről csak röviden: A „Setup” menü leginkább a különböző képbeállítások tárolására, illetve az eredeti gyári beállítások visszaállítására kínál lehetőséget, valamint furcsa mód itt van a HDMI PC/Video szintválasztás.
A „Video” menü a bemenőjelekkel kapcsolatos beállítási lehetőségeket kínál. Az „Install” menü a vetítő elhelyezésével és a képernyőn megjelenő kijelzéssel kapcsolatos beállításokat kezeli. A „Funkc.” menü a sehova máshová nem beilleszthető lehetőségeket tartalmazza, melyek közül a leghasznosabb a „Sleep Timer” valamint a 6 tesztábra, melyek segítik a vetítő beállítását. Az „Info.” menüben a kiválasztott bemeneten érkező videojel felbontása és formátuma, valamint a lámpa üzemóraszáma olvasható le.
Mindent összevetve a vetítő beállításához szükséges menüparaméterek a szükséges minimumra korlátozódnak.
A DLA-HD1 menüje hat fő kategóriából áll. Ezek az angol nyelűt használva (magyarnyelvű sajnos nincs) az „Image”, „Setup”, „Video”, „Install.”, „Func.” és „Info.”.
Az „Image” menüben a képparaméterek beállításához férhetünk hozzá. Ezen belül az „Image Adjust”-ben a fontosabb képjellemzők: kontraszt, világosságszint, színtelítettség, kalibrálhatóak mondjuk egy tesztlemez mérőábráival, valamint a képélesség és zajcsökkentés amikkel a vetítő Gennum jelfeldolgozásának kiváló zajkorrekciója konfigurálható.
A „Color Temp.” azaz színhőmérséklet almenüben a gyári alapbeállítások és a felhasználói módosítás lehetősége található. A „Low”, „Middle” és „High” alapbeállítások közül a „Middle” felel meg a 6500 Kelvin fokos fehér fény színhőmérsékletének (a D65 kalibrálásnak). Akik maguk akarják beállítani a színhőmérsékletet a „User1/2”-öt választva tehetik ezt meg az RGB szabályzókkal, amik kiindulásként a „High” színhőmérséklet, azaz minden szín maximális értékén állnak, tehát csak csökkenthetőek. Az RGB szabályzók beállítása érinti az egész kép világosságszintjét is.
Ugyanez mondható el az „Offset” menüpontban található RGB szabályzásról is, mely kifejezetten az egyes alapszínek világosságszintjét állítja nagyobb lépésekben. Hogy ezek a lehetőségek elegendőek-e a színhőmérséklet pontos beállításához függ a vetítő gyári beállításának linearitásától, márpedig mint azt képminőség vizsgálatánál tapasztaltuk ez adott.
A „Gamma” menüben négy előre beállított gammakorrekciós görbe közül lehet választani. Ezek közül a „Normal” felel meg a videoszabványnak, az „A” görbével alig látható változás az előzőhöz képest, talán csak a feketéhez közeli sötét képelemek eltérése hangsúlyozottabb, és jobban érzékelhető mondjuk egy nem tökéletesen elsötétített szobában. A „B” nem túl érdekesek, mert a valamivel meredekebb gammagörbétől a színek kicsit tökéletlenebbek, de a képmélység nem javul. A „C” viszont a laposabb görbe miatt az enyhén megvilágított környezetben való vetítéshez alkalmazható.
Az „Image” menü utolsó almenüje a „Pixel Adjust” nagyszerű dolog. Végre egy vetítő, mely kellő fontossággal kezeli a képpontokat alkotó alapszínek pontos fedésének, azaz a konvergencia a kérdését. Bár egy ilyen felbontású 3 képmodulátoros vetítő esetén a képfelület összes képpontjában lehetetlen tökéletes konvergenciát elérni, azért annak elég jónak kell lennie ahhoz, hogy a megjelenített kép kontúros élein ne legyenek zavaró elszíneződések. Ebben a menüben a három alapszín összes képpontját néhány pixelnyivel jobbra-ballra illetve fel-le lehet léptetheti. Ez a léptetés az egész képet érinti, s ha például a kép baloldalán és jobboldalán nem azonos a konvergencia, akkor így nem lehet megoldani a problémát, vagyis csak a kép közepén el lehet érni a teljes fedést.
A többi menüről csak röviden: A „Setup” menü leginkább a különböző képbeállítások tárolására, illetve az eredeti gyári beállítások visszaállítására kínál lehetőséget, valamint furcsa mód itt van a HDMI PC/Video szintválasztás.
A „Video” menü a bemenőjelekkel kapcsolatos beállítási lehetőségeket kínál. Az „Install” menü a vetítő elhelyezésével és a képernyőn megjelenő kijelzéssel kapcsolatos beállításokat kezeli. A „Funkc.” menü a sehova máshová nem beilleszthető lehetőségeket tartalmazza, melyek közül a leghasznosabb a „Sleep Timer” valamint a 6 tesztábra, melyek segítik a vetítő beállítását. Az „Info.” menüben a kiválasztott bemeneten érkező videojel felbontása és formátuma, valamint a lámpa üzemóraszáma olvasható le.
Mindent összevetve a vetítő beállításához szükséges menüparaméterek a szükséges minimumra korlátozódnak.
Jellemzők, technológia megoldások
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Jellemzők, technológia megoldások
A DLA-HD1 minden bizonnyal legfontosabb jellemzője a rendkívüli és iparági rekordnak számító 15.000:1 natív, azaz bármiféle dinamikus fényszabályzás nélkül elért kontrasztarány. A LCOS vetítők működését ismerők tudják, hogy azok kontrasztja illetve feketeszintjük mélysége elsődlegesen két tényezőtől függ: a panel fénypolarizációjának pontosságától és a „Polarization Beam Splitter” (PBS), azaz a polarizációs fényszétválasztó tükör reflexiós tulajdonságaitól. Nos ezekben lépett jelentősen előre a JVC DLA-HD1, s jórészt ennek köszönhető vetített képének kimagasló kontrasztja.
A LCOS panelek egyik gyenge pontja ugyanis az, hogy a kép fekete részleteit alkotó inaktív pixelek tükröződő felületének egyenetlenségein (a pixeleket elválasztó réseknél és a felületi krátereken), a felettük elhelyezkedő folyadékkristály molekulák nem tökéletesen rendezettek. A pontatlanul orientálódott kristályokon a beeső polarizált fény szóródva, az eredeti polarizációt elrontva verődik vissza a panel tükröző felületéről, s így aztán be tud kerülni a vetítő lencséjébe, eljut a vetítővászonra, és végső soron negatívan befolyásolja a feketeszintet.
A DLA-HD1 új D-ILA képmodulátorán a problémát annyira egyszerűen oldották meg, amennyire zseniális. Egy speciális kötőanyaggal kitöltik, kiegyenlítik a pixelek közötti réseket, s egyenletessé teszik annak felületét. Így elérték a kristályok jobb (párhuzamosabb) rendezettségét, melynek köszönhetően a visszavert fény polaritása sokkal pontosabb marad, ami javít a feketeszinten és a kontraszton. Ezenkívül, egy új kristályréteggel is ellátták a D-ILA képmodulátor felületét, hogy az azt nem pontosan függőlegesen, hanem bizonyos szögben érő fények – ez az optikai rendszerben elkerülhetetlen – kontrasztrontó hatását csökkentsék. Mindezzel sikerült elérni, hogy az új D-ILA panel önmagában akár 20.000:1 kontrasztarányt is elő tudna állítani.
Nem számít azonban, hogy milyen tökéletes a LCOS panel polarizációja, ha a PBS, polarizációs fényszétválasztó tükör (prizma) olyan polaritású fényt is átenged, amit nem kéne, így téve lehetetlenné a panel teljes kontrasztjának kihasználását. Ha vetünk egy pillantást a LCOS vetítők optikai egységének alábbi vázlatos fényútjára látható, hogy a képmodulátor panel előtt van egy PBS blokk prizma, aminek úgy kéne működnie, mint egy „fény egyenirányítónak”: a P polarizációjú fényt át kéne engednie, míg az S polarizációjút teljesen vissza kéne vernie. Sajnos azonban egy kismennyiségű nem kívánt fény mindig átjut a PBS-en, s ez a lencsébe jutva rontja a feketeszintet és kontrasztot.
A JVC a hagyományos PBS tökéletesítése helyett, azt egy radikálisan új eszközzel, egy úgynevezett „Wire-grid” (huzalrács) polarizációs szétválasztóval váltották fel. Erről a szabad szemmel féligáteresztő tükörnek látszó dologról a mikroszkópos kép árulja el igazán, hogy miről is kapta nevét.
A mikroszkopikus méretű alumínium bordák alkotta lamellák a PBS-nél sokkal precízebben képesek szeparálni a fény különböző polarizációjú összetevőit. Így az új D-ILA panel magas saját kontrasztját ki lehet használni az optikai egységben.
Az új D-ILA panel elektróda-bevonata, az új kristályréteg, a panel előtti új fényszétválasztó, s ezen három újítás kombinációja teszi képessé a DLA-HD1-et, hogy elérje a 15.000:1 kontrasztarányt fényszűkítő írisz nélkül.
Azaz, hogy legyünk egészen pontosak: nem igaz, hogy a DLA-HD1-nek nincs írisze, mert igenis van az optikában egy fix fényrekesz, ami bizonyára hozzájárul a kép kontrasztjához.
A DLA-HD1 minden bizonnyal legfontosabb jellemzője a rendkívüli és iparági rekordnak számító 15.000:1 natív, azaz bármiféle dinamikus fényszabályzás nélkül elért kontrasztarány. A LCOS vetítők működését ismerők tudják, hogy azok kontrasztja illetve feketeszintjük mélysége elsődlegesen két tényezőtől függ: a panel fénypolarizációjának pontosságától és a „Polarization Beam Splitter” (PBS), azaz a polarizációs fényszétválasztó tükör reflexiós tulajdonságaitól. Nos ezekben lépett jelentősen előre a JVC DLA-HD1, s jórészt ennek köszönhető vetített képének kimagasló kontrasztja.
A LCOS panelek egyik gyenge pontja ugyanis az, hogy a kép fekete részleteit alkotó inaktív pixelek tükröződő felületének egyenetlenségein (a pixeleket elválasztó réseknél és a felületi krátereken), a felettük elhelyezkedő folyadékkristály molekulák nem tökéletesen rendezettek. A pontatlanul orientálódott kristályokon a beeső polarizált fény szóródva, az eredeti polarizációt elrontva verődik vissza a panel tükröző felületéről, s így aztán be tud kerülni a vetítő lencséjébe, eljut a vetítővászonra, és végső soron negatívan befolyásolja a feketeszintet.
A DLA-HD1 új D-ILA képmodulátorán a problémát annyira egyszerűen oldották meg, amennyire zseniális. Egy speciális kötőanyaggal kitöltik, kiegyenlítik a pixelek közötti réseket, s egyenletessé teszik annak felületét. Így elérték a kristályok jobb (párhuzamosabb) rendezettségét, melynek köszönhetően a visszavert fény polaritása sokkal pontosabb marad, ami javít a feketeszinten és a kontraszton. Ezenkívül, egy új kristályréteggel is ellátták a D-ILA képmodulátor felületét, hogy az azt nem pontosan függőlegesen, hanem bizonyos szögben érő fények – ez az optikai rendszerben elkerülhetetlen – kontrasztrontó hatását csökkentsék. Mindezzel sikerült elérni, hogy az új D-ILA panel önmagában akár 20.000:1 kontrasztarányt is elő tudna állítani.
Nem számít azonban, hogy milyen tökéletes a LCOS panel polarizációja, ha a PBS, polarizációs fényszétválasztó tükör (prizma) olyan polaritású fényt is átenged, amit nem kéne, így téve lehetetlenné a panel teljes kontrasztjának kihasználását. Ha vetünk egy pillantást a LCOS vetítők optikai egységének alábbi vázlatos fényútjára látható, hogy a képmodulátor panel előtt van egy PBS blokk prizma, aminek úgy kéne működnie, mint egy „fény egyenirányítónak”: a P polarizációjú fényt át kéne engednie, míg az S polarizációjút teljesen vissza kéne vernie. Sajnos azonban egy kismennyiségű nem kívánt fény mindig átjut a PBS-en, s ez a lencsébe jutva rontja a feketeszintet és kontrasztot.
A JVC a hagyományos PBS tökéletesítése helyett, azt egy radikálisan új eszközzel, egy úgynevezett „Wire-grid” (huzalrács) polarizációs szétválasztóval váltották fel. Erről a szabad szemmel féligáteresztő tükörnek látszó dologról a mikroszkópos kép árulja el igazán, hogy miről is kapta nevét.
A mikroszkopikus méretű alumínium bordák alkotta lamellák a PBS-nél sokkal precízebben képesek szeparálni a fény különböző polarizációjú összetevőit. Így az új D-ILA panel magas saját kontrasztját ki lehet használni az optikai egységben.
Az új D-ILA panel elektróda-bevonata, az új kristályréteg, a panel előtti új fényszétválasztó, s ezen három újítás kombinációja teszi képessé a DLA-HD1-et, hogy elérje a 15.000:1 kontrasztarányt fényszűkítő írisz nélkül.
Azaz, hogy legyünk egészen pontosak: nem igaz, hogy a DLA-HD1-nek nincs írisze, mert igenis van az optikában egy fix fényrekesz, ami bizonyára hozzájárul a kép kontrasztjához.
Képminőség: kontraszt, fényerő
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Képminőség: kontraszt, fényerő
A DLA-HD1-et megvásárlók többségét valószínűleg a 15.000:1 natív kontrasztarány ejti rabul. Ezt a teljesítményt eddig semmilyen más vetítési technológia nem volt képes elérni sem, és szinte hihetetlennek tűnt, mikor először értesült róla a szakma. Ugyanakkor talán sokan, a más vetítők adatlapjain szereplő fényerő értékekhez képest kevésnek tartják a specifikált 700 Lument, pedig az bőségesen elegendő egy méretes kép vetítéséhez egy sötét szobában. A mérések szerint azonban a vetítő még a filmvetítéshez optimális D65 színhőmérséklet beállításban is túlteljesíti a specifikációjában megadott fényerőt és kontrasztarányt – még ha nem is egyszerre. Figyelembe kell ugyanis venni a képnagyító zoom optika beállítását, mely befolyásolja az említett értékeket. Minél közelebb helyezzük a vetítőt a vászonhoz, annál több fény jut arra, de annál rosszabb lesz a kontrasztarány is. Ha viszont a vetítőt távolabb helyezzük, s kisebb képnagyítással, vagyis kis zoom állással azonos méretű képet vetítünk, a feketeszint és a kontrasztarány jobb lesz, de a maximális fényerő is alacsonyabb lesz.
Ahogy a táblázatból is látható az azonos méretű kép fényereje minimális zoom állásban is csak kb. 32%-al kevesebb, mint a maximális képnagyítás mellett. Ugyanakkor azonban a kontrasztarány is ennyivel jobb az utóbbi esetben. Ez a más, hasonlóan széles nagyításátfogású vetítőkkel szemben viszonylag csekély kontrasztarány- és fényerőeltérés teljesen elfogadható.
A „High” lámpateljesítményhez képest kb. 18%-al kevesebb fényt előállító „Normal” lámpa üzemmódban és a további 12% fényveszteséget okozó extrém lencseeltolással, a vászontól legtávolabb elhelyezve is elegendő a D65-re kalibrált DLA-HD1 fényereje egy 2,5 méteres (100 inch) átlójú 16:9-es kép megvetítéséhez. Az ugyanilyen beállításban, de „High” módban, maximális képnagyítással és lencseeltolás nélkül produkált fényerő pedig akár 3,6 méter (140 inch) képátlóhoz is megfelelő.
A magas natív (úgynevezett „On/Off”) kontrasztarány pedig mindenki számára nyilvánvalóan látszik elsősorban a sötét jelenetek képmélységén. Miközben a DLA-HD1 feketeszintje talán csak egy kicsit jobb, mint a dinamikus fényerőszabályzással operáló vetítőké, ugyanakkor a világos képelemek csúcs világosságszintje sokkal magasabb és árnyalati részletei is gazdagabbak. Például az űrbéli sötét égbolt csillagai sokkal világosabbak, mint amik a dinamikus írisszel hasonló mélységűvé tett fekete háttéren láthatóak. A fekete űr és a világító csillagok közötti kontraszt sokkal nyilvánvalóbb. S amikor ugyanezen űrháttérben feltűnik egy űrhajó, az sokkal fényesebben, s világosságbeli eltéréseinek jóval több finomságával jelenik meg.
A kimagasló mélységérzetén túl, meglepő módon a DLA-HD1 képe világosabbnak, ragyogóbbnak tűnik, mint sok más magasabb fényerőértéket specifikáló vetítőé. Meg kell állapítsam, a JVC ennek a vetítőnek a feketeszintjével, kontrasztjával új mércét állított fel, s nemcsak a közvetlen versenytársakhoz képest, de az összes jelenlegi házi-mozi vetítési technológiával összevetve is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a kiváló feketeszint és kontrasztarány csak tökéletesen elsötétített és sötét falú helyiségre érvényesül.
Hogy ebben a nagy kontraszttartományban mennyire egyenletes a legsötétebb fekete és a legvilágosabb fehér közötti szürkeskála-eloszlás az a gammakorrekciós görbétől is függ. Mint a Beüzemelés fejezetben leírtam ez a videoszabványnak megfelelő „Normal”, vagy az ettől alig eltérő „A” gyári beállítású görbékkel is tökéletes.
A DLA-HD1-et megvásárlók többségét valószínűleg a 15.000:1 natív kontrasztarány ejti rabul. Ezt a teljesítményt eddig semmilyen más vetítési technológia nem volt képes elérni sem, és szinte hihetetlennek tűnt, mikor először értesült róla a szakma. Ugyanakkor talán sokan, a más vetítők adatlapjain szereplő fényerő értékekhez képest kevésnek tartják a specifikált 700 Lument, pedig az bőségesen elegendő egy méretes kép vetítéséhez egy sötét szobában. A mérések szerint azonban a vetítő még a filmvetítéshez optimális D65 színhőmérséklet beállításban is túlteljesíti a specifikációjában megadott fényerőt és kontrasztarányt – még ha nem is egyszerre. Figyelembe kell ugyanis venni a képnagyító zoom optika beállítását, mely befolyásolja az említett értékeket. Minél közelebb helyezzük a vetítőt a vászonhoz, annál több fény jut arra, de annál rosszabb lesz a kontrasztarány is. Ha viszont a vetítőt távolabb helyezzük, s kisebb képnagyítással, vagyis kis zoom állással azonos méretű képet vetítünk, a feketeszint és a kontrasztarány jobb lesz, de a maximális fényerő is alacsonyabb lesz.
Ahogy a táblázatból is látható az azonos méretű kép fényereje minimális zoom állásban is csak kb. 32%-al kevesebb, mint a maximális képnagyítás mellett. Ugyanakkor azonban a kontrasztarány is ennyivel jobb az utóbbi esetben. Ez a más, hasonlóan széles nagyításátfogású vetítőkkel szemben viszonylag csekély kontrasztarány- és fényerőeltérés teljesen elfogadható.
A „High” lámpateljesítményhez képest kb. 18%-al kevesebb fényt előállító „Normal” lámpa üzemmódban és a további 12% fényveszteséget okozó extrém lencseeltolással, a vászontól legtávolabb elhelyezve is elegendő a D65-re kalibrált DLA-HD1 fényereje egy 2,5 méteres (100 inch) átlójú 16:9-es kép megvetítéséhez. Az ugyanilyen beállításban, de „High” módban, maximális képnagyítással és lencseeltolás nélkül produkált fényerő pedig akár 3,6 méter (140 inch) képátlóhoz is megfelelő.
A magas natív (úgynevezett „On/Off”) kontrasztarány pedig mindenki számára nyilvánvalóan látszik elsősorban a sötét jelenetek képmélységén. Miközben a DLA-HD1 feketeszintje talán csak egy kicsit jobb, mint a dinamikus fényerőszabályzással operáló vetítőké, ugyanakkor a világos képelemek csúcs világosságszintje sokkal magasabb és árnyalati részletei is gazdagabbak. Például az űrbéli sötét égbolt csillagai sokkal világosabbak, mint amik a dinamikus írisszel hasonló mélységűvé tett fekete háttéren láthatóak. A fekete űr és a világító csillagok közötti kontraszt sokkal nyilvánvalóbb. S amikor ugyanezen űrháttérben feltűnik egy űrhajó, az sokkal fényesebben, s világosságbeli eltéréseinek jóval több finomságával jelenik meg.
A kimagasló mélységérzetén túl, meglepő módon a DLA-HD1 képe világosabbnak, ragyogóbbnak tűnik, mint sok más magasabb fényerőértéket specifikáló vetítőé. Meg kell állapítsam, a JVC ennek a vetítőnek a feketeszintjével, kontrasztjával új mércét állított fel, s nemcsak a közvetlen versenytársakhoz képest, de az összes jelenlegi házi-mozi vetítési technológiával összevetve is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a kiváló feketeszint és kontrasztarány csak tökéletesen elsötétített és sötét falú helyiségre érvényesül.
Hogy ebben a nagy kontraszttartományban mennyire egyenletes a legsötétebb fekete és a legvilágosabb fehér közötti szürkeskála-eloszlás az a gammakorrekciós görbétől is függ. Mint a Beüzemelés fejezetben leírtam ez a videoszabványnak megfelelő „Normal”, vagy az ettől alig eltérő „A” gyári beállítású görbékkel is tökéletes.
Képminőség: képhomogenitás, képélesség, színek
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Képminőség: képhomogenitás, képélesség, színek
A DLA-HD1 vagyis LCOS technológia legnagyobb előnye, hogy a panel reflektáló felületét nem zavarják a pixeleket vezérlő vezetékek, így azok egymáshoz annyira közel helyezkedhetnek el, hogy a köztük lévő rések szinte alig észrevehetőek. A több mint kétmillió pixel 90% feletti kitöltésével a DLA-HD1 filmszerűen homogén képet vetít. Nagyon közelről nézve, és csak bizonyos homogén képeken látható, hogy azt végül is pixelek alkotják.
A három alapszín fedésének, azaz a konvergenciának is a lehető legpontosabbnak kell lennie. A tesztelt vetítőn mindössze a vörösek félpixelnyi eltolódása volt tapasztalható a teljes képen. Egy három képmodulátoros vetítőn ez kivételesen jónak mondható.
Ami az előállított színteret (a színháromszögön belül lefedett színtartományt) illeti: annak ellenére, hogy a DLA-HD1 csak egy 200 wattos UHP lámpa kevéssé kiegyenlített színspektrumú fényét használja fel a színek előállítására, s nem egy jóval drágább Xenon lámpát – ez utóbbi szinte a napfény teljes spektrumát egyenletesen képes reprodukálni – meglepő módon az utóbbihoz hasonlóan teljes színteret produkál. Mindezt úgy éri el a vetítő, hogy a benne lévő speciális szűrők eltávolítják az UHP fényéből a nem kívánt spektrumrészeket (például a zöld alapszínből így választják le a zavaró sárga összetevőket). Mindez persze szükséges a kívánt színhűség eléréséhez is. Természetesen a vetítő így veszít valamelyest fényerejéből, de a színtere hibátlanná és rendkívül szélessé válik, különösen a mély vörösek és az élénk zöldek érdemelnek kiemelést. A DLA-HD1 tehát olyan széles kromatikus spektrum vetítésére képes, amit csak igazi mozik hatalmas, Xenon lámpás vetítői produkálnak, házi-mozi vetítők csak ritkán.
Az a tény, hogy a vetítő a videoszabványokban meghatározottaknál jóval nagyobb színteret állít elő némelyeket talán zavar, mert emiatt lehet, hogy bizonyos képek színei túltelítettek lesznek. A filmbarátokat viszont az keserítené el, ha csak a TV-k színterére korlátoznák az eredeti mozifilmek színeit. Kár, hogy a DLA-HD1-nek nincs a más vetítőkben megtalálható színmenedzselési rendszere, amivel mindenki kedvére állítgathatná ezt a széles színteret, így marad a „Color” színtelítettség szabályzó használata, mint egyedüli lehetőség a színtér szűkítésére.
A vetített kép színeinek természetessége lényegében a színhőmérséklet szabvány szerinti gyári beállításán múlik, s erről sajnos némely gyártók hajlamosak megfeledkezni. Nos a DLA-HD1 gyártósorán erre igen gondosan ügyelnek, és a „Middle” színhőmérséklet alapbeállításban a vetítő a teljes szürkeskála tartományban szinte tökéletes D65 (6500 Kelvin fok) fehéret állít elő, ahogy az a videoszabványokban elő is van írva. Mindennek eredményeként a vetítő a bemeneti jel hordozta színinformációnak pontosan megfelelő színeket állít elő. Az alapszínek egyensúlya kimagasló, nincsenek kromatikus torzítások sem a zöldben, sem a kékben, s a helyzet hasonló a másodlagos színek esetében is. Itt-ott talán túlszínezettnek tűnik a kép, de ez inkább a vetítő nagy színtérének tudható be, s véleményem szerint ezzel együtt lehet élni, főleg a gyönyörű, mozikban látottakhoz hasonló színek miatt.
A DLA-HD1 vagyis LCOS technológia legnagyobb előnye, hogy a panel reflektáló felületét nem zavarják a pixeleket vezérlő vezetékek, így azok egymáshoz annyira közel helyezkedhetnek el, hogy a köztük lévő rések szinte alig észrevehetőek. A több mint kétmillió pixel 90% feletti kitöltésével a DLA-HD1 filmszerűen homogén képet vetít. Nagyon közelről nézve, és csak bizonyos homogén képeken látható, hogy azt végül is pixelek alkotják.
A három alapszín fedésének, azaz a konvergenciának is a lehető legpontosabbnak kell lennie. A tesztelt vetítőn mindössze a vörösek félpixelnyi eltolódása volt tapasztalható a teljes képen. Egy három képmodulátoros vetítőn ez kivételesen jónak mondható.
Ami az előállított színteret (a színháromszögön belül lefedett színtartományt) illeti: annak ellenére, hogy a DLA-HD1 csak egy 200 wattos UHP lámpa kevéssé kiegyenlített színspektrumú fényét használja fel a színek előállítására, s nem egy jóval drágább Xenon lámpát – ez utóbbi szinte a napfény teljes spektrumát egyenletesen képes reprodukálni – meglepő módon az utóbbihoz hasonlóan teljes színteret produkál. Mindezt úgy éri el a vetítő, hogy a benne lévő speciális szűrők eltávolítják az UHP fényéből a nem kívánt spektrumrészeket (például a zöld alapszínből így választják le a zavaró sárga összetevőket). Mindez persze szükséges a kívánt színhűség eléréséhez is. Természetesen a vetítő így veszít valamelyest fényerejéből, de a színtere hibátlanná és rendkívül szélessé válik, különösen a mély vörösek és az élénk zöldek érdemelnek kiemelést. A DLA-HD1 tehát olyan széles kromatikus spektrum vetítésére képes, amit csak igazi mozik hatalmas, Xenon lámpás vetítői produkálnak, házi-mozi vetítők csak ritkán.
Az a tény, hogy a vetítő a videoszabványokban meghatározottaknál jóval nagyobb színteret állít elő némelyeket talán zavar, mert emiatt lehet, hogy bizonyos képek színei túltelítettek lesznek. A filmbarátokat viszont az keserítené el, ha csak a TV-k színterére korlátoznák az eredeti mozifilmek színeit. Kár, hogy a DLA-HD1-nek nincs a más vetítőkben megtalálható színmenedzselési rendszere, amivel mindenki kedvére állítgathatná ezt a széles színteret, így marad a „Color” színtelítettség szabályzó használata, mint egyedüli lehetőség a színtér szűkítésére.
A vetített kép színeinek természetessége lényegében a színhőmérséklet szabvány szerinti gyári beállításán múlik, s erről sajnos némely gyártók hajlamosak megfeledkezni. Nos a DLA-HD1 gyártósorán erre igen gondosan ügyelnek, és a „Middle” színhőmérséklet alapbeállításban a vetítő a teljes szürkeskála tartományban szinte tökéletes D65 (6500 Kelvin fok) fehéret állít elő, ahogy az a videoszabványokban elő is van írva. Mindennek eredményeként a vetítő a bemeneti jel hordozta színinformációnak pontosan megfelelő színeket állít elő. Az alapszínek egyensúlya kimagasló, nincsenek kromatikus torzítások sem a zöldben, sem a kékben, s a helyzet hasonló a másodlagos színek esetében is. Itt-ott talán túlszínezettnek tűnik a kép, de ez inkább a vetítő nagy színtérének tudható be, s véleményem szerint ezzel együtt lehet élni, főleg a gyönyörű, mozikban látottakhoz hasonló színek miatt.
Képminőség: képskálázás, progresszív képfrissítés
A JVC DLA-HD1 megújult technológiáinak köszönheti natív 15.000:1 kontrasztarányát. Erre eddig egyetlen vetítő sem volt képes. Arra voltunk kíváncsiak mennyi látszik ebből, s a többi műszaki tulajdonságából a vele vetített képen.
Képminőség: képskálázás, progresszív képfrissítés
A DLA-HD1 Gennum VXP képfeldolgozó áramkörének átskálázás szempontjából nincs teendője a nagyfelbontású 1080i/p képjelekkel, mert azokat pixelről-pixelre képezi le a képmodulátorra. Hiánytalan a 720p képjelek átskálázása is, a szabvány felbontású 576 soros PAL jeleket azonban „túlskálázza” a videoprocesszor s ennek következtében az eredeti kép széleiről jó néhány pixelnyi információ elvész (az 576i formátumú képekből kb. 10%, az 576p képjelnél kevesebb). Mivel DLA-HD1-en sok más vetítővel ellentétben ez a funkció nem beállítható, ezért a túlskálázás elkerülhetetlen, s ez bizony egy ilyen árkategóriájú vetítőnél nem túl elegáns megoldás.
A képskálázás azért is fontos, mert jó ideig nézhetünk még szabvány felbontású műsoranyagok – gondoljunk csak a DVD lemezekre és TV műsorokra.
A képélesség ellenőrzésére szolgáló különböző sűrűségű fekete-fehér csíkokból álló mérőábra tanúsága szerint a Gennum VXP processzor kiválóan, szinte hibátlan egyenletességgel és interferencia nélkül alakítja át a képmodulátor felbontására a PAL jelet, mind vízszintesen mind függőlegesen. Még az egyetlen PAL sornak megfelelő részletek is tisztán láthatóak. Skálázás ennél jobb aligha lehetne, mivel a vetítő teljes HD sajátfelbontása a maga teljességében érvényesül.
A DLA-HD1 képskálázása remekül működik az analóg (például komponens YPbPr) jelforrásokkal, valamint a HDMI-n keresztül fogadott digitális RGB és 4:4:4 szín-mintavételű YCbCr jelekkel. De a 4:2:2 szín-mintavételű bemeneti jelek 4:4:4-re átalakítása, az úgynevezett „Chroma Upsampling” hibát mutat.
Az 576i/p 4:2:2 kódolású bemeneti jel nem teljes színinformációjából a vetítőnek magának kell „kikövetkeztetnie” a képpontok eredeti színfelbontását. S ez bizony hibás a DLA-HD1-en, ami periodikus, függőleges sávok formájában látható a színes átlós éleken. Ez a szín-visszaállítási hiba például jól tetten érhető rajzfilmek bizonyos képrészletein, különösen a kék-fekete és vörös-fekete átlós színátmenetek rojtozódásában.
Megoldást jelenthet, ha a HDMI jelforrás színkódolását át tudjuk kapcsolni RGB-re, vagy 4:4:4 szín-mintavételre, mert ez esetben a színcsatornák mindegyike teljes egészében átvitelre kerül, és a színkontúrok rojtosodása eltűnik, de sajnos nem minden készülék teszi lehetővé ezt.
A DLA-HD1 árát és a benne működő minőségi jelfeldolgozó processzort figyelembe véve nem lenne szabad ilyen szín-visszaállítási hibának előfordulnia, s hírek szerint a gyártó már dolgozik is a probléma kiküszöbölésén. Ettől eltekintve a vetítő képskálázásban és képrészletek visszaadásában kiválóan vizsgázott. A képskálázás egyenletes, a finom képrészletek tiszták, a képek megfelelően élesek.
A Gennum VXP mozgásadaptív váltott-sorosból progresszív képfrissítésre alakítása szabvány felbontású videojellel és 24 képkocka/másodperces filmforrással is kiválóan, látható képi mellékhatások nélkül végzi a dolgát.
A nagyfelbontású 1080i műsorok progresszív képfrissítésre alakítása is igen meggyőző, remekül birkózik meg a film műsorokkal, és mentes a zavaró fogazott élektől. Még a legnehezebb jelenetek is stabilak, a képhibák igazán kivételesek. Ennél tökéletesebb nagyfelbontású progresszív képfrissítésre alakítást nemigen láttam.
A mozifilmforrások 2-3 félkép összeállítású, 1080i/60Hz videojel formátumának eredeti, másodpercenként 24 képkockás képfrissítésre visszaállítása (Reverse Pulldown) azonban hiányzik a DLA-HD1-ből. Ez furcsa mivel a Gennum VXP processzor amúgy képes lenne erre, de ez nem nagy hiányosság, mert a piacon lévő vetítők többsége ugyanilyen.
A DLA-HD1 Gennum VXP képfeldolgozó áramkörének átskálázás szempontjából nincs teendője a nagyfelbontású 1080i/p képjelekkel, mert azokat pixelről-pixelre képezi le a képmodulátorra. Hiánytalan a 720p képjelek átskálázása is, a szabvány felbontású 576 soros PAL jeleket azonban „túlskálázza” a videoprocesszor s ennek következtében az eredeti kép széleiről jó néhány pixelnyi információ elvész (az 576i formátumú képekből kb. 10%, az 576p képjelnél kevesebb). Mivel DLA-HD1-en sok más vetítővel ellentétben ez a funkció nem beállítható, ezért a túlskálázás elkerülhetetlen, s ez bizony egy ilyen árkategóriájú vetítőnél nem túl elegáns megoldás.
A képskálázás azért is fontos, mert jó ideig nézhetünk még szabvány felbontású műsoranyagok – gondoljunk csak a DVD lemezekre és TV műsorokra.
A képélesség ellenőrzésére szolgáló különböző sűrűségű fekete-fehér csíkokból álló mérőábra tanúsága szerint a Gennum VXP processzor kiválóan, szinte hibátlan egyenletességgel és interferencia nélkül alakítja át a képmodulátor felbontására a PAL jelet, mind vízszintesen mind függőlegesen. Még az egyetlen PAL sornak megfelelő részletek is tisztán láthatóak. Skálázás ennél jobb aligha lehetne, mivel a vetítő teljes HD sajátfelbontása a maga teljességében érvényesül.
A DLA-HD1 képskálázása remekül működik az analóg (például komponens YPbPr) jelforrásokkal, valamint a HDMI-n keresztül fogadott digitális RGB és 4:4:4 szín-mintavételű YCbCr jelekkel. De a 4:2:2 szín-mintavételű bemeneti jelek 4:4:4-re átalakítása, az úgynevezett „Chroma Upsampling” hibát mutat.
Az 576i/p 4:2:2 kódolású bemeneti jel nem teljes színinformációjából a vetítőnek magának kell „kikövetkeztetnie” a képpontok eredeti színfelbontását. S ez bizony hibás a DLA-HD1-en, ami periodikus, függőleges sávok formájában látható a színes átlós éleken. Ez a szín-visszaállítási hiba például jól tetten érhető rajzfilmek bizonyos képrészletein, különösen a kék-fekete és vörös-fekete átlós színátmenetek rojtozódásában.
Megoldást jelenthet, ha a HDMI jelforrás színkódolását át tudjuk kapcsolni RGB-re, vagy 4:4:4 szín-mintavételre, mert ez esetben a színcsatornák mindegyike teljes egészében átvitelre kerül, és a színkontúrok rojtosodása eltűnik, de sajnos nem minden készülék teszi lehetővé ezt.
A DLA-HD1 árát és a benne működő minőségi jelfeldolgozó processzort figyelembe véve nem lenne szabad ilyen szín-visszaállítási hibának előfordulnia, s hírek szerint a gyártó már dolgozik is a probléma kiküszöbölésén. Ettől eltekintve a vetítő képskálázásban és képrészletek visszaadásában kiválóan vizsgázott. A képskálázás egyenletes, a finom képrészletek tiszták, a képek megfelelően élesek.
A Gennum VXP mozgásadaptív váltott-sorosból progresszív képfrissítésre alakítása szabvány felbontású videojellel és 24 képkocka/másodperces filmforrással is kiválóan, látható képi mellékhatások nélkül végzi a dolgát.
A nagyfelbontású 1080i műsorok progresszív képfrissítésre alakítása is igen meggyőző, remekül birkózik meg a film műsorokkal, és mentes a zavaró fogazott élektől. Még a legnehezebb jelenetek is stabilak, a képhibák igazán kivételesek. Ennél tökéletesebb nagyfelbontású progresszív képfrissítésre alakítást nemigen láttam.
A mozifilmforrások 2-3 félkép összeállítású, 1080i/60Hz videojel formátumának eredeti, másodpercenként 24 képkockás képfrissítésre visszaállítása (Reverse Pulldown) azonban hiányzik a DLA-HD1-ből. Ez furcsa mivel a Gennum VXP processzor amúgy képes lenne erre, de ez nem nagy hiányosság, mert a piacon lévő vetítők többsége ugyanilyen.